Az albérletet már át kellett adnunk, de a ház még messze nincs olyan állapotban, hogy költözni tudjunk egy háromévessel, így egy panzióban lakunk pár napja. Azt hiszem, nem túlzás, hogy az elmúlt pár hét életem egyik legnehezebb időszaka volt. 

Kezdődött a kórházzal, majd otthon az életünk bedobozolása, amikor is a testem feladta, és a költözés, pakolás kellős közepén úgy lebetegedtem, hogy alig bírtam kikelni az ágyból. Illetve nem a közepén, mert tulajdonképpen, amikor felraktuk az utolsó dobozt is a teherautóra, akkor éreztem azt, hogy én most összeesem.  

Mindeközben kiderült, hogy nem tudunk menni a házba, mert csúszás van, ami sajnos, ahogy megtudtam, megszokott egy ilyen jellegű felújításnál. De én honnan tudhattam volna, hiszen életemben nem volt saját házam, soha nem építkeztem. Szóval két napot a tesómnál töltöttünk. Drága Verám, köszönöm, hogy befogadtad az egész családot a kis ékszerdoboz otthonodba, amit egy perc alatt belaktunk.  

Amikor pedig már nagyon beteg voltam, úgy döntöttünk, hogy mindenkinek az a legbiztonságosabb, ha Vera elviszi Hannit tőlem jó messze. És nem csak Hannit, de őt sem akartam visszafertőzni, hiszen ő is most volt beteg. 

De az én nővérkém Hanni biztonságát tartotta leginkább szem előtt, így felpakolta a lányomat és Palkonya felé vette az irányt vele. Ez volt a legjobb választás minden szempontból és nagyon hálás vagyok neki, hogy lehetőséget adott arra, hogy a gyógyulásra és a jövőre koncentráljak.  

Próbálom összerakni az életünk szétesett mozaikdarabjait. Tudom, hogy butaságnak tűnhet, hiszen mi döntöttünk úgy, hogy végre feladjuk a vándoréveket és egy saját otthonba költözünk. Most itt vagyunk már olyan közel a célhoz, és én meg itt siratom az utolsó házat. De be kell vallanom magamnak is, hogy megvisel a tudat, hogy oda már nem megyünk vissza. Fura, mi? Tudom, tudom!  

A karantén előtt költöztünk abba a házba. Hannika még csak párhetes volt. Az sem volt egyszerű költözés egy babával, de utána ott éltük meg a világjárványt, együtt töltöttünk minden időt, Hannika ott cseperedett, ott mondta ki az első szavait, ott tette meg az első lépéseit. Minden eddigi ELSŐ az életünkben ott történt vele. Ezek számomra fontos dolgok. Na, remek, itt bőgök megint. 

Ráadásul a lányom sem könnyítette meg, hiszen számára is megváltozott minden. A szobája biztonsága, az általa eddig ismert egyetlen otthon melege hirtelen eltűnt és hetek óta vándorlunk. Az ő kis világa fenekestül felborult és ezt csak úgy tudja kifejezni, hogy az akaratát sokkal erőteljesebben próbálja nyomatékosítani. 

Nevezzük nevén: a dackorszak a tetőfokára hágott és néha olyan hisztis a kincsem, hogy alaposan próbára teszi az amúgy is megtépázott idegrendszerem. Máskor meg úgy megríkat, mint soha még senki. Pont ma történt, hogy egy boltban egyszer csak azt mondta: „Anyaaa, menjünk haza!”. Mondtam neki, hogy fizetünk és megyünk. Erre ő: „De nem ide, hanem a házunkba! Menjünk hazaaa!”  

Édes Kincsem, hát persze, neki az volt mindig a „haza”, most meg egy panzióban lakunk napok óta, dobozokból, zsákokból élünk, és hiába próbálom a számára legfontosabb játékokkal, tárgyakkal megteremteni a lehető legotthonosabb hangulatot, azért ez nagy kihívás. Együtt sírtunk ott a bolt közepén, és hirtelen olyan otthontalannak éreztük magunkat. Persze mondtam neki, hogy a mi otthonunk ott van, ahogy együtt vagyunk, és készül a saját, új házunk és olyan szép szobája lesz, amit el sem tud képzelni, és minden nap jövünk a Duna-partra kavicsot dobálni és esténként újra sütögetünk majd a kertben, de az ő kis lelkét ez most nem hatotta meg. Még csak most fogta fel, hogy valami végérvényesen megváltozott, és hogy őszinte legyek, én is.  

Most egy kicsit még engedem, hogy ez az érzés átjárjon, hogy elsirassam a múltat, de azután felszívom magam és feltámadunk mi is. Ahogy az életemnek szinte minden fontos eseménye, ez az újjászületés sem véletlenül történik húsvétkor. Számomra fontos jelentősége van annak, hogy pont ezen az ünnepen éljük át ezt a teljes változást. Lehet, hogy nem az új otthonunkban festjük még a tojásokat, hanem majd Palkonyán, de ismét megerősödve, egymásban kapaszkodva, és együtt biztonságot lelve, új emlékeket, új „ELSŐ” élményeket szerzünk majd az új otthonunkban.  

Áldott húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek!