Beszéljünk egy nyelvet a házasságban!

Bedő Imre motivációs tréner fő célkitűzésének tekinti, hogy férfiként férfinyelven szóljon az erősebbik nemhez, és ezáltal közelebb hozza egymáshoz a házastársakat.

– A régi időkben a férfiak és a nők többnyire nonverbális eszközökkel kommunikáltak. Akkoriban könnyebb dolguk volt, hiszen szinte egész nap látták egymást; a férj a földeken dolgozott, míg a feleség a konyhában és a ház körül tüsténkedett. Szerencséjükre annyi időt tölthettek együtt nap mint nap, hogy megismerhették a másik összes rezdülését. Tudtak érintéssel kommunikálni és könnyedén kiolvashatták egy tekintetből és a hozzájáró hangszínből, hogy minden rendben van közöttük. Persze akkoriban is előfordult, hogy a férfit messzire szólította a munkája, manapság viszont ez még gyakoribb. Így kevesebb lehetőségünk és időnk van arra, hogy kialakulhasson egy mélyebb érzelmi kötődés, ezért a beszédet, mint kommunikációs eszközt kell segítségül hívnunk.

Ha kidurran a lufi...

– A férj szinte az egész napját máshol tölti, csak késő este ér haza. Ilyenkor még fontosabbá válik, hogy szavakkal támogassuk meg azt az érzelemvilágot, amit ki szeretnénk fejezni, hiszen kevés időnk van rá. Amennyiben elakad a kommunikáció, úgy hamar kialakulhatnak a félreértések: mivel nincsenek pontos információink arról, hogy a másik mivel foglalatoskodik egész nap, így megpróbáljuk a fantáziánkkal kitölteni a hiányt. Amennyiben ezt az állapotot évekig fenntartjuk, abból kezdetben elhidegülés, majd később válás is lehet. Sosem jó, ha valamelyik fél azt gondol, amit akar, hiszen, ha nem adjuk kedvesünk tudtára, hogy szeretjük őt, akkor ő egy idő után kételkedni kezdhet. Ezek a felfújt lufik komplett „univerzumokat” képesek létrehozni, amik, ha egyszer kipukkannak, hatalmas pusztítást hagynak maguk után. Az időbeosztásunk és a leterheltségünk miatt a jelzéseinket meg kell erősítenünk szavakban is.

A nőknek háromszor annyi szavuk van

A szakember szerint a legfőbb probléma, hogy az emberek túl sokáig hagyják fújódni ezt a lufit és csak akkor mernek beszélni a problémákról, amikor már nagy a baj.

– Nem szabadna megvárnunk, amíg betelik a pohár. Fontos tudni, hogy a férfiak nem azért nem kommunikálnak, mert nem akarnak, hanem mert számtalan anatómiai, hormonális és kulturális ok akadályozza őket ebben. Képességbeli hiányosságokról van szó, amiről a férfi nem tehet, ahogy a nő sem hibás abban, hogy gyengébb fizikummal rendelkezik. Mindkét fél a nemi hiányosságainak áldozata, viszont amennyiben a gyengeségek helyett az erősségekre fókuszálunk, úgy könnyebben áthidalhatjuk a nehézségeket. Általánosságban véve mi, férfiak verbalitásban gyengébbek vagyunk a nőkhöz képest, ami a magánéletet és az érzelmek kinyilvánítását jelenti. Gyakran előfordul, hogy ugyanaz a férfi, aki a munkahelyén zseniális prezentációt ad elő egy kisebb tömegnek, az otthon „elvérzik” egy vita során. A privát életben használt eszköztár javarészének ugyanis a nő a birtokosa, így akármit is felel egy férfi a csörte kellős közepén, arra a nőnek háromszor annyi szava lesz válaszul.

Az igazság félúton van

„Egyszerűen csak értsük meg és fogadjuk el, hogy bármelyik nemet is képviseljük, pont a legjobb helyen vagyunk benne.”

– Általános jelenség, hogy a férfi húzza-nyúzza a szakítást. Ilyenkor a nő hajlamos azt gondolni, hogy „férfiatlan”, hiszen még arra sem képes, hogy véget vessen egy kapcsolatnak. Ám jóval több áll e mögött: a férfi úgy gondolja, hogy ha ő szakít, abban a nő hatalmasat sérül, ezért igyekszik úgy alakítani a helyzetet, hogy a másik fél mondja ki, hogy vége. Ősidők óta az a felvetés, hogy a nő szimbolikus értelemben véve egy törékeny virág, aminek a szirmai kényesek. Mimózának gondoljuk őket és semmi esetre sem szeretnénk belegyalogolni a lelkükbe, pedig jóval erősebbek és sokkal többet bírnak, mint gondolnánk. A megoldás ilyenkor a félúton való találkozás lehet. A férfiaknak nem kell „elnőiesedni”, és a nőknek sem szükséges „elférfiasodniuk”, egyszerűen csak értsük meg és fogadjuk el, hogy bármelyik nemet is képviseljük, pont a legjobb helyen vagyunk benne.

Mindig az erősebb fogja vissza magát

– Képzeljünk el egy vitás szituációt. A férfi kevésbé kommunikatív, a nő viszont remekül forgatja a szavakat. Ilyen esetben a nőnek kell visszavenni az erejéből és a férfi „gyengeségét” tolerálni. Lehet, hogy ő nem úgy tudja kifejezni magát, nehezen találja a szavakat, ezért próbáljunk meg jóindulattal közelíteni felé és ne öntsünk rá egy vödörnyi választ. A női bölcsesség az önmérsékletben rejlik, főleg ebben a kommunikációs kérdésben. Sajnos a gyengébbnek nem mondhatjuk, hogy zárkózzon fel a toronymagasan felette lévőhöz, mindig az erősebbnek kell visszatompulnia. A férfiak például jobban bírják a hideget, a nők fázósabbak. Az érzelmi, verbális folyamatok kiegyenlítődését viszont a nők tudják okosabban vezérelni. Persze ez mindkét részről alkalmazkodást kíván, hiszen az egyiknek el kell indulnia, a másiknak pedig meg kell várnia őt. Ha gyorsan gyalogolunk és a társunk képtelen utolérni minket, egyedül fogunk sétálni.

Tényleg semmire nem gondol

– Háromszor annyi gondolat pörög át naponta egy női agyon, mint egy férfi esetében, ráadásul olyan részletgazdag történetek ezek, amelyek a férfiak számára bonyolultnak tűnhetnek. Amikor egy férfi pihenésképpen maga elé réved és nem gondol semmire, akkor valóban nem gondol semmire. Egy nőnek ez elképzelhetetlen, ezért faggatja mindig a férfit, hogy „most mire gondolsz?”, „mi jár a fejedben?”, és amikor ő azt feleli erre, hogy semmi, az általában úgy is van. Amint sikerül megértenünk egymás működését és elfogadnunk ezeket a különbségeket, már nem fogjuk elvárni egymástól, hogy zsigerileg változzunk. Örüljünk a saját nemi jellegünknek és támogassuk egymást a közös úton, hiszen a bizalom, a megértés és az elfogadás összekovácsol. Akik képesek erre, azoknak a kapcsolata támadhatatlan.

(fotó: Shutterstock, Dömötör Csaba)