„Életem több területén beleadtam mindent”

A háromgyermekes édesanya a nem mindennapos hivatás mellett arról is mesélt, hogyan tudja megteremteni a munka és a magánélet egyensúlyát.

– Annak idején a középiskola utolsó évében említettem először a szüleimnek, hogy valamilyen katonai pályát szeretnék választani – meséli Csilla. – Nem tudom, honnan jött ez az ötlet, de nem lehetett eltántorítani tőle. A szüleim próbáltak lebeszélni a tervemről, mondván, ez a pálya nem nőnek való, és igyekeztek más irányba terelgetni, úgyhogy részben az ő megnyugtatásukra és megelégedésükre végeztem el a Zsigmond Király Főiskola nemzetközi kapcsolatok szakát, azon belül is az EU szakirányt. Úgyhogy igazából semmi olyasmit nem tanultam ott, ami ellenemre lett volna, de a további szakosodáson belül már én választottam ki magamnak, hogy az EU biztonságpolitikájával szeretnék foglalkozni. Így kezdődött… 

Csilla azt is hozzáteszi: a második diplomáját a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem biztonság- és védelempolitika szakán kapta. 

– Ott kezdtem el publikálni, és amikor megjelent az első cikkem a civil-katonai együttműködésekről az Európai Unió tagállamaiban, az egyik alezredes-tanárom azt javasolta, hogy készítsek doktori értekezést ebből a témából – mondja Csilla. – A publikációim során helyszíni kutatómunkát is végeztem: két alkalommal is voltam a szarajevói Camp Butmir-ban, emellett kutatási céllal több külföldi katonai objektumba is ellátogattam.  

A GYED alatt is képezte magát  

Csilla idén 28 éve kezdett el dolgozni, és az elmúlt több mint két és fél évtized felét a közszolgálatban, a másik felét a versenyszférában töltötte.  

– Volt, amikor én szerettem volna váltani, de ezt már megelőzte nyilván valamilyen szervezeti változás, tulajdonos- vagy vezetőváltás, áthelyezés, amivel esetleg nem voltam annyira kibékülve. Előfordult olyan is, hogy a cég megszűnt, és kényszerűségből kellett váltanom, ráadásul nem a legjobbkor, de ehhez is tudni kell alkalmazkodni – magyarázza Csilla. – Máskor a vezetőség változott és én bizalmi állásban, az előző csapattal mentem tovább, számomra addig ismeretlen területre. De minden út és állomás adott emberi és szakmai tapasztalatokat.

  – Az első gyermekem 2 és fél éves volt, amikor visszamentem az akkori munkahelyemre, teljes munkaidőben. A másodikkal, a kislányommal is ennyi időt töltöttem itthon, és utána egy teljesen új helyre mentem, ahol jelenleg is dolgozom, mert megszűnt az cég, ahonnan eljöttem. A kisebbik fiammal kitöltöttem a 3 évet, de ebbe a covid is beleszólt. 2022 márciusától 6 órában mentem vissza dolgozni, ami 3 gyerek mellett mindenképpen nagy segítséget jelentett. Az első 3 hét elég kemény volt, de utána viszonylag gyorsan visszarázódtam a napi rutinba, ami annak is köszönhető, hogy GYED-en lévő anyukaként sem távolodtam el teljesen a munkától. A gyerekekkel itthon töltött évek alatt is mindig tanultam, például nyelvet online tanfolyamokon, szakmailag is képeztem magam, vállaltam megbízási szerződéssel kisebb feladatokat néhány napos konferenciákon, vagy itthon végezhető írást, lektorálást, fordítást. Tehát igazából soha nem estem ki teljesen a folyamatokból. 

Családanyaként az iskolapadban 

A munka és a gyereknevelés mellett Csilla a tanulást sem hagyta abba. 

– Elvégeztem egy hároméves képzést a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi Doktori Iskolájában – meséli. – Megszereztem az abszolutóriumot, megírtam a doktori értekezésemet, amikor jött egy magánéleti csavar az életemben. Átestem két vetélésen, közben a családban is voltak problémák, majd 43 évesen várandós lettem a harmadik gyermekemmel, aki egy fiú és egy lány után ismét fiú lett. Egyébként is inkább érzem magam fiús anyukának és a lányom is szereti a fiús kihívásokat. Emiatt futottam ki a határidőből és nem adtam be időben az értekezésemet a fokozatszerzésre.  

Mégsem adtam fel. 2020-ban újra felvételiztem, újra megszereztem az abszolutóriumot, és 2022 januárjában, amikor a kisebbik fiam elkezdte a bölcsődét, nem mentem vissza dolgozni, hanem kivettem az összes szabadságomat és megírtam a doktori értekezésemet. Ezt májusban a műhelyvitán sikeresen, majd ősszel „élesben” is megvédtem.

– Annak idején a Zrínyin a másoddiplomás képzés végén már megvolt az első fiam. A doktorit pedig már kettő, illetve három gyerek mellett végeztem. Minden szabadságom évekig az összevont képzésre és vizsgákra ment el, nem nyaralásra. A gyerekek nyáron ügyeletben és táborokban voltak, mert én dolgoztam. Kivéve, amikor tesójuk született és újra GYED-en tudtam lenni.

Tartalékosként is számítanak rá 

– Van nekem egy komoly elköteleződésem-szívügyem: 2005 óta vagyok a Magyar Tartalékosok Szövetségének a tagja – jegyzi meg az édesanya. – A 2012-ben megújított tartalékos rendszer már úgy működik, hogy úgynevezett önkéntes műveleti tartalékosként kötök egy szerződést a honvédséggel, ezt a munkáltatómnak jóvá kell hagynia, és ha behívóparancsot kapok, akkor a tényleges katonai szolgálatteljesítésem időtartamára a munkáltatóm kompenzációra jogosult.  Mivel a szolgálat önkéntes, behívás esetén dönthetek úgy, hogy visszautasítom a lehetőséget, mint ahogy kisgyermekes anyukaként az elmúlt években többször megtettem, mert nem mindig tudtam összeegyeztetni a szolgálatot a családi élettel. 2018-ban várandósan teljesítettem az AVI-t (alkalmassági vizsgálat), ami 5 évig érvényes. 2021-ben áthelyeztek az akkor alakult Transzformációs Parancsnoksághoz, amelynek a központja Szentendrén van. A behívás érkezhet telefonon, e-mailben, lehet akár szinte azonnali is, de ilyenre nem volt még példa. Jellemzőbb, hogy érkezik egy értesítő egy tárhelyre, és kapok róla egy sms-t, hogy jelentkezni lehet szolgálatra, vagy például a covid idején rendőrséggel közös őrjárat jellegű feladatra szólt, amelyre nem jelentkeztem. A Transzformációs Parancsnokság alá tartozó szervek mind nagyon vonzóak, remélem, hogy lesz lehetőségem szolgálatra Budapesten.  

Örömmel megy be a munkahelyére 

– Biztonságpolitikai szakértőként olyan munkát végzek, amelyről a hétköznapi emberek keveset tudnak, hallanak, de társadalmilag hasznos, és ezért tudok vele azonosulni – mondja Csilla. – Jelenleg haditechnikai területen vagyok, de úgymond interdiszciplinárisak a feladatok, vagyis több szakterületet érintenek. A jelenlegi háborús helyzet, amely a régióban és a határunknál zajlik, többletfeladatokat is jelent számunkra. A munkám kapcsán nemzetközi intézményekkel, hazai kormányzati szervekkel is kapcsolatban állok, és nagyon érdekel a haditechnikai vonal: engem mindig vonzottak a műszaki tudományok is. A szabadidőmben sokat olvasok hadtudományi, hadtörténeti és haditechnikai témákban egyaránt. Szuper csapatban dolgozom, nálunk mindenki több nyelven beszél, és a munkán túli kollegiális viszonyunk is olyan érték, amit meg kell becsülni. Minden nap örömmel megyek be a munkahelyemre. Azért érzem nagyon szerencsésnek magam, mert teljes mértékben a szakmámban tudok tevékenykedni, és olyan munkát végzek, amit szeretek, értek, ami iránt elkötelezett vagyok, amit továbbfejleszthetek, és ami így nem fenyeget kiégéssel és nem válik unalmassá. Fiatalon rugalmasabban váltottam, többször éreztem annak a szükségét, hogy egy jobb lehetőség reményében vagy valamiféle hiányérzet miatt lépnem, váltanom kellene, ma már ezt nem érzem.  

„Az elmúlt években jelentős fordulatot vett az életem. A 19 évig tartó házasságom véget ért és egyedülálló, nagycsaládos anyaként kellett új alapokra helyeznem az életemet.” – teszi hozzá. 

Egy időben veszítette el édesanyját, költözött és teljesen újraszervezte mindennapjait. E kihívások közepette szerezte meg a hadtudományok doktora címet, valamint szakvizsgát tett rendészeti igazgatás és közigazgatás területén.

Egy tüdőgyulladásból való lábadozás során döntött úgy, hogy idegenvezetői jogosítványt szerez három nyelven, és azóta szabadidejében művészet-, építészet- és várostörténettel is foglalkozik. Emellett az elmúlt hat hónapban aktívan részt vett tartalékos katonai kiképzésen, ami jelentős fizikai és mentális kihívást jelentett számára.

„Idén töltöm be az 50. életévemet, amit nemcsak újabb számként, hanem életem egy újabb teljes fejezeteként élek meg. Visszatekintve az elmúlt időszakra, úgy érzem, hogy minden nehézség és változás ellenére sikerült megtalálnom a teljességet és az egyensúlyt az életemben.” – fejezi be gondolatait.

Minél több közös élményt gyűjteni 

– Nagyon szeretek a gyerekeimmel lenni, és minden tevékenységet élvezek, amit velük együtt lehet csinálni – A hétvégéink általában közös programokról, kirándulásokról szólnak. Az iskolai szünetekben igyekszünk bejárni Magyarországot: különösen szeretjük a fürdőket, meg a katonai/haditechnikai (emlék)parkokat. Nagy örömömre a gyerekeket is érdekli ez a vonal, ami nem meglepő, hiszen nemegyszer magammal vittem őket különböző szakmai konferenciákra, nyílt napokra, igy ők is hamar beleéreztek az én világomba, és miközben én a szakirodalmat olvastam, ők lerajzolták azt, amit én elmélyülten tanulmányoztam, vagy megépítették a katonai járműveket legóból. A kislányom például nagyon szeret rajzolni, a fiam pedig nyaranta többször járt honvédségi táborokban, és nagyon tetszett neki. Gyalog, kerékpárral vagy vonattal, de mindenhova eljutok velük és erre kifejezetten büszke vagyok. Emellett szeretünk együtt sportolni, túrázni, kézműveskedni. Lányommal táncszínházba és bábelőadásra járunk, meg balettet nézni. Egyrészt fontosnak tartom, hogy minél több közös élményt gyűjtsünk, másrészt felnőttként is annyi mindenre rá lehet csodálkozni, vagy újra rá lehet csodálkozni. Nagyon szeretem a gyerekeim szemével nézni és újra felfedezni a világot.- fejezi be.