Hosszasan kanyargunk a csodálatos, égig érő fák között Nógrád és Heves vármegye határán, hogy megérkezzünk a varázslatos hangzású Istenmezejére. Az egykori bányászfaluba, amely a főút melletti hatalmas sziklaképződményről, az ebbe vájt kápolnáról és a katolikus templomáról, illetve a mellette elnyúló, páratlan fekvésű temetőjéről ismert. És persze Rozgicsékról, akik országos hírűvé tették a települést. A négygyermekes család hat évvel ezelőtt a háta mögött hagyta a modern világot, hogy „az apróság” testi és lelki egészségét szem előtt tartva berendezkedjen a XXI. században megszokottól gyökeresen eltérő típusú életre. Azóta sem bánták meg.

Ahogy begördülünk az álomszép völgyben a zöldellő erdők által ölelt, drótkerítéssel körbefont birtokra, a családfő, Rozgics Pál és felesége, Anita egymást átkarolva mutatják, hová is parkoljunk. A gyerekek közül a legidősebb, Bendegúz már kiskamasz, éppen duzzog egy korábbi sérelme miatt, a kisebbek, Réka, Boróka és az ötéves Buda viszont szép lassan előkerülnek a játszótér, a patak és a kert egy-egy meghatározhatatlan pontjáról. Szikrázóan süt a nap, így mielőtt felfedeznénk a környéket, behúzódunk egy kicsit az árnyékba.

– Amikor elhatároztuk magunkat a költözésre, kiválasztottunk 99 erdőszéli hazai települést, amelyben el tudtuk volna képzelni az életünket – kezdik a történetüket. – Egy este alatt 33 e-mailt küldtünk el kapcsolatfelvételi szándékkal, és összesen ketten válaszoltak. Az egyikben azt ígérték, előterjesztik a terveinket a következő testületi ülésen, a másik feladója pedig Istenmezeje önkormányzata volt. Kezdetben béreltük, majd egy idő után megvettük ezt a meseszép területet. Fontos szempont volt számunkra a forrás közelsége. Itt megvan ez az adottság a „budai” oldalon, a patakon túli kis tisztásunk végén ez biztosítja a családunk ivóvízkészletét.

– Az évek alatt elültettünk számos gyümölcsfát, megépítettünk két fóliasátrat és megannyi, tudatosan összeállított veteményeságyást, kialakítottuk az öntözéshez szükséges rendszert, vetünk és aratunk gabonát és rengeteget főzünk be. A gyerekek rendkívül fogékonyak ezekre az ismeretekre, bevezettük a napi egy óra kötelező segítséget, és ezen túl is gyakorolhatnak a saját kis kertrészükben. Nem mondjuk, hogy sosem húzzák a szájukat, néha kiváltják a kertészkedést az apának való segítséggel, de alapvetően nagyon szeretik a borsószedést vagy a málnaligetben való dézsmálást. Büszkék rá, mennyi minden terem meg a kertben az ő munkájuknak is köszönhetően – teszik hozzá.

Erdei iskola

Ahogy közeledik az ebédidő, a nyári konyhában fellobban a tűz a régi sparheltben és elkezdenek sülni a lepények. Padlizsánkrémmel kenve – tanúsíthatjuk – mennyei lakoma. Tavasztól őszig ez a földdel fedett építmény a család bázisa, a tűzhelyen készülő finomságok illatára hamar összegyűlnek kicsik és nagyok. Kicsikből pedig egyre több van, két pajkos kölyökkomondor birkózik a lábunknál, a nemrég született kiscicák pedig kézről kézre járnak a mezítláb szaladgáló gyerekeknél. Az időközben megenyhülő Bendegúz lelkesen mutatja a saját forrásból vásárolt kerékpárját, amellyel egyre hajmeresztőbb ugratásokra képes, a lányok elbűvölő mosolyukkal vesznek le minden erre járót a lábáról, az óvodás Buda pedig talán a leghuncutabb négyük közül. Fülig érő szájjal majszolja a borsószemeket, mialatt mindannyian lelkesen mesélnek az erdőben szerzett páratlan élményeikről. A szlovák határ karnyújtásnyira, így a földrajzi közelség miatt mind a négyen a Felvidéken tanulnak. A három nagyobbik heti egyszer iskolába jár, a legkisebb pedig ugyanannak az intézménynek az óvodájába. A többi napon édesanyjuk iránymutatása mellett otthon készülnek. A home office ellenére tele vannak egyessel – de a határ túloldalán ez számít kiválónak.

– A többiek rendszeresen küldik a feladatokat, és ha nem párás az idő a völgyben, akkor meg is kapjuk az üzeneteket – mesélik a gyerekek. – Általában már egyedül készülünk az órákra, anyának csak az új anyagoknál kell segítenie. Az osztálytársaink sokszor irigykedve hallgatják, milyen környezetből jövünk, és hogy itthonról is tanulhatunk. Kicsit olyan, mintha erdei iskolába járnánk. Sokat mászunk fára, ugrálunk a patakba, hintázunk, mászókázunk, kirándulunk a környéken és közben a friss levegőn vagyunk. Csak arra kell figyelnünk, hogy ne lépjünk méhecskébe!

Tényleg ilyen a sokak által megálmodott és vágyott mesés gyerekkor. A természetközeli élet része a heti egy óra netezés, ennyi a megengedett az internet és az okostelefonok világában.

Szilárd talaj

Bekukkantunk a jurtába, amelyben a rózsaszirmoknak és a gyógyfüveknek hála varázslatos illat fogad. Nyaranta szinte csak alvásra használja a család a cölöpökön álló, kör alakú építményt, ennek ellenére, vagy éppen ezért: csillog és villog. A minden igényt kielégítő konyha, a hangulatos hálószoba, a két nagyobb gyerek emeletes ágya, a praktikus fürdőszoba és a tágas nappali által igazán meghitt otthont teremtettek maguknak. A jurta felszereltsége vetekszik egy lakáséval.

– Egy idő után be kellett vallanunk magunknak, hogy rossz helyre építettük a jurtát, így készülünk a költöztetésére – vázolja a terveket az eredetileg építészmérnök végzettségű Pál. – A mellettünk lévő erdő hatalmas fái közül sűrűn megreccsen néhány, és nem szeretnénk, ha ránk dőlne. Úgy döntöttünk, hogy nagyjából ötven méterrel odébb költözünk. Zajlik a folyamat, a cölöpök nagy része már a helyén, de tavaly nem tudtuk befejezni, mindig közbejött valami, elszólított a kert. Tudjuk, hogy sokáig nem várhatunk, idén mindenképpen sort kerítünk rá.

– Ha érik a paradicsom, vagy valamelyik gyümölcs, annak a betermelését nem lehet halogatni – meséli a téli időszakban könyvírással is foglalkozó és dúlaként is dolgozó Anita. – Több zöldség terem, mint amennyi a családunk ellátását fedezi, így a nagy üstben készített zakuszka például cserealapnak is kitűnő. Az autószerelésért általában ezzel szoktunk fizetni. A nyaralásainkat és a nyílt napokat is a kerti elfoglaltságokhoz időzítjük. Amikor ki szeretnénk kapcsolódni, általában messzire utazunk, nem csak Egerig, különben végig a teendőkön kattog az agyunk. Megtaláltuk itt a helyünket. A férjem eredetileg az Alföldön szeretett volna gazdálkodni, én pedig erdélyi remetének készültem, végül ez lett a közös nevező.

Képgaléria - További képekért kattintson a fotóra! 

– Amikor megkérdezik tőlünk, hogy mit kaptunk a választott életünktől, mindig megfordítom a dolgot – jelenti ki a családfő. – Nem mi lettünk többek azáltal, hogy ezt az önfenntartó, stresszmentes életmódot választottuk, mert számunkra így természetes. Sokkal inkább azok kevesebbek ezzel, akik nem szánták el magukat erre a lépésre. Mindig azt tartottuk szem előtt, hogy a gyerekeknek egészséges, vegyszermentes táplálékot tegyünk az asztalra és ezért hajlandóak vagyunk megdolgozni. Tisztában vagyunk azzal, hogy a gyerekek előtt hamarosan kinyílik a világ, de hiszünk benne, hogy a szilárd alapoknak köszönhetően ők is megtalálják majd az igazán értékeset az életükben.