Csanád mosolyogva meséli az elmúlt év utolsó heteinek sűrű menetrendjét: karácsony előtt néhány nappal még egy vizsga várt rá a krakkói zeneakadémia mesterképzésén, ahol jelenleg tanul, ezután egy fellépés erejéig útba ejtette Párkányt. Az ünnepeket viszont már a szülővárosában, Veszprémben töltötte, családi körben…

Ha már a közelmúltnál tartunk, az év utolsó hónapja egy igen emlékezetes szakmai élményt tartogatott az ifjú zongoraművésznek. Csanád december 1-én Barcelonában lépett fel, a Santa María del Mar bazilikában, ahol a szintén Talentum Hungaricum-ösztöndíjas Janszó Orsolya operaénekesnővel adott adventi koncertet a kinti magyar, spanyol és katalán közönségnek.

– Mindkettőnknek ez volt az első önálló nagykoncertje, egy teljes estés közös koncert egy hatalmas bazilikában, és ehhez egy gyönyörűszép gótikus katedrálist képzelj el – mondja Csanád. – Nekem különösen tetszett az akusztikája, kimondottan jó érzés volt játszani benne. A hangszer, egy csúcsmodell Steinway-zongora, csodálatosan szólt, nagy boldogság fogott el, amikor megláttam. Ráadásul sikerült megtölteni azt a nagy bazilikát, ami azt jelenti, hogy telt ház előtt zenéltünk:  közel 500 fős közönség hallgatott bennünket, ami fantasztikus élmény volt.

Nem lehet elég korán kezdeni

A fiatal zongoraművész - elmondása szerint - igencsak fiatalon kezdte a klasszikus zenei tanulmányait.

– Három és fél évesen ültem le először a zongorához – pontosít.  – Az anyai nagymamám tanítónő volt, ő játszott zongorán, gyerekkorában édesanyám és édesapám is fuvolázott, de aztán mindketten abbahagyták, úgyhogy aktív zenész nincs, és nem is volt a családban. Kicsi koromban édesanyám rengeteget olvasott fel nekem, mesét, szépirodalmat. Volt otthon egy zenei témájú könyvünk és anyukám azt vette észre, hogy amikor a zenéről, meg a hangszerekről olvas nekem, akkor jobban odafigyelek, mint a többi olvasmányra, ezért úgy gondolta, bár még nagyon fiatal vagyok, ha ennyire erős bennem az érdeklődés a zene irányába, akkor talán el kellene kezdenem tanulni játszani valamilyen hangszeren.

Hogy miért pont a zongorára esett a szülők választása?

– A többi hangszer azért nem jöhetett szóba, mert fizikálisan nehéznek bizonyultak, kisgyerekként egyiket sem bírtam volna megtartani. Úgyhogy a zongora, amihez csak oda kell ülni,  szinte adta magát – meséli a fiatal tehetség. – Ráadásul a sors úgy hozta, hogy éppen akkor költözött Veszprémbe egy magántanár, aki meghirdette, hogy zongoraórákat ad. Anyukám elvitt hozzá, és a tanárnő elvállalt tanítványának. 6 éves koromig nála tanultam, utána következett a zeneiskola, ahonnan 8 évesen elkezdtem versenyekre járni… A megmérettetések szempontjából a 2011-es év volt a legnehezebb, amikor szeptembertől decemberig 5 versenyen vettem részt, és mindegyikről szép eredménnyel tértem haza. 

Meg sem állt a krakkói zenekadémiáig

Csanád útja a zeneiskolából a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnáziumba vezetett Monostori Gábor osztályába, ott érettségizett, az elhivatottságát pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy lelkes diákként „nem érte be” egy iskolával.

– 12. osztályos koromban részt vettem a grazi Zeneművészeti Egyetem előkészítő programjában is, Füzesséry Zoltán zongoraművész osztályában. Ekkor párhuzamosan végeztem a gimit és a kinti egyetemi kurzust – teszi hozzá büszkén. – Az érettségire és a felvételire való felkészülés mellett havonta kétszer jártam ki Grazba, hétvégeken, ami időnként megterhelő volt, mégis nagyon élveztem, mert mindig hatalmas energiákkal töltött fel. Azt, hogy a két iskolában párhuzamosan tudtam helytállni, a rendkívül támogató családi hátteremnek köszönhetem.

Mindeközben Csanád 2012 és 2017 között a Snétberger Zenei Tehetség Központ növendéke volt, és fontos, meghatározó időszakként emlékszik vissza az ott töltött évekre. Az idő alatt a visFontis Egyesület támogatottja is volt, 2022-től a Fejes Művészeti Akadémia mentoráltja, tavaly pedig lediplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Jelenleg a krakkói zeneakadémia 2 éves mesterképzésén tanul.

– A nyelvvel még vannak problémáim, mert csak tavaly augusztusban kezdtem el lengyelül tanulni, de szerencsére igazán támogató az itteni közeg ebből a szempontból is, és egyre jobban haladok – újságolja jókedvűen. – A krakkói Krzysztof Penderecki Zeneakadémián professzorom Andrzej Pikul, aki nagyon szeretne versenyekre is küldeni, úgyhogy remélhetőleg a közeljövőben nemzetközi versenyeken is megmérettethetem magam.

Mélypontok márpedig vannak, illetve voltak

Amikor azt kérdezem a fiatal művésztől, hogy a zongorázással kapcsolatban emlékszik-e hullámvölgyekre az elmúlt közel 20 évben, elmosolyodik.

– Természetesen akadtak nehezebb időszakok, amikor nem volt kedvem odaülni a zongorához. 8-9 évesen sokszor szívesebben játszottam volna a barátaimmal, vagy számítógépeztem volna az állandó gyakorlás helyett, de itt megint csak a támogató családi háttérre kell, hogy visszautaljak, mert édesanyám hihetetlenül jól kezelte ezeket a helyzeteket – meséli Csanád. – Anyukám rengeteg időt fordított arra, hogy velem foglalkozzon, például ő is vett zongoraórákat ugyanannál a tanárnál, hogy tudjon segíteni nekem. 7-8 éves koromig ott ült mellettem a hangszernél, amikor gyakoroltam. Az ő támogatása nélkül nem működött volna ez az egész… Később is voltak hullámvölgyeim, amikor azt mondtam, hogy most képtelen vagyok odaülni a zongorához, de olyankor egy idő után elkezdett hiányozni a gyakorlás. Annyira hozzászoktam a rendszeres tréninghez, hogy hiába csináltam bármi mást, ha nem gyakorolhattam, akkor előbb-utóbb elkezdtem unatkozni, és nem tudtam mit kezdeni magammal. Ez a mai napig így van. Egyébként ilyen hosszú idő alatt elkerülhetetlen, hogy legyenek mélypontok, de egyrészt anyának köszönhetően mindig túllendültem rajtuk, másrészt a cél, tehát az, hogy zongoraművész legyek, nagyon korán realizálódott bennem. Az megvolt nagyon kicsi korom óta, csak az odáig vezető út nem mindig vezetett nyílegyenesen… Ami viszont nagyon jó volt: annak ellenére, hogy rengeteget kellett gyakorolnom, édesanyám rendkívül fontosnak tartotta, hogy megmaradjon a gyerekkorom, erre mindig különösen odafigyelt, amiért nem lehetek elég hálás neki.

Amire a legbüszkébb…

Csanád a fiatal kora ellenére komoly szakmai múlttal rendelkezik. 8 éves korától számos versenyen ért el kiemelkedő eredményt: többek között a Danubia Talents Nemzetközi Zenei Verseny többszörös díjazottja, valamint az első Cziffra György Országos Zongoraverseny különdíjasa. Első jelentősebb fellépése 2012-ben a bécsi Bartók Házhoz kötődik, de adott koncertet a kismartoni Esterházy-kastélyban, többször is, a Margitszigeti Színpadon, a vietnámi magyar konzulátus meghívására Hanoiban, a Magyar Művészeti Akadémián, a Duna Palotában, a krakkói Florianka Saal-ban, a Magyar Zene Házában, a Hegyvidék Kulturális Szalonban, és 2022 októberében a római Magyar Akadémián. És hogy az eddigi megmérettetései és szereplései közül melyikre a legbüszkébb?

– A 2011-ben Bécsben megrendezett Bartók Béla Nemzetközi Zongoraverseny, amin a korcsoportomban első helyezett lettem, számomra kiemelten fontos esemény volt. Nagyon boldog voltam, hogy részt vehettem rajta, és egyáltalán nem számítottam arra, hogy megnyerem. Az első szólókoncertemet 2017-ben adtam a Budapesti Opera Zongoraszalon koncerttermében, ami szintén igazán jó érzéssel töltött el. Játszottam a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nagytermében is, amivel régi nagy álmom vált valóra: az a fellépés is mérföldkő volt a pályámon. A tavaly decemberi barcelonai koncertről nem beszélve…

A könnyűzenében szinte mindenevő

A fiatalember kedvenc zeneszerzője egyértelműen Johann Sebastian Bach, mint fogalmaz: „számomra ő minden zenének az alfája és az omegája”. Csanád azt is hozzáteszi: természetesen populáris zenét is szokott hallgatni, sőt, néha kifejezetten jólesik neki, ha a könnyedebb műfajjal kapcsolódik ki.

– Amikor megkaptam a jogosítványomat, megfogadtam magamnak, hogy a volánnál ülve soha nem hallgatok klasszikus zenét, mert ha az szól, akkor nem figyelek a vezetésre, és teljesen elkalandoznak a gondolataim – mondja mosolyogva. – Ami a könnyű műfajt illeti, szinte mindenevő vagyok, habár az aktuális menő slágerek terén rendszerint jócskán le vagyok maradva, mert azok kevésbé érdekelnek. Nagyon szeretem viszont a reggae zenét, azon belül is Bob Marley az egyik kedvencem. Egyébként pedig Michael Jacksontól kezdve a Beatlesen és a Queenen át az AC/DC-ig mindent hallgatok, attól függően, hogy milyen hangulatban vagyok.

„…akkor valóra válik a gyerekkori álmom” 

A közel- és a távolabbi jövőt illetően Csanádnál tervekből sincs hiány.

– Most elég aktívan készülök a nagyobb nemzetközi versenyekre, azokra tanulom a repertoárt. Jövőre reményem szerint megkapom a mesterdiplomámat, ahhoz lassacskán el kell kezdenem írni a szakdolgozatot. Szeretnék még tanulni, továbbképezni magam, és mindenképpen szeretnék majd jelentkezni a doktori képzésre… A legfőbb célom, amit már kisgyerekként kitűztem, hogy zongoraművészként minél több helyen fellépjek, szólóban vagy zenekari kísérettel, és hogy minél több helyre elvigyem-eljuttassam a zenét, ami mostanra már bizonyos értelemben a szerves részemmé vált. Ha ezt sikerül véghez vinnem, akkor valóra válik a gyerekkori álmom…

– A zene, legyen szó a populáris vagy a klasszikus műfajról, arra hivatott, hogy érzelmeket, érzéseket, gondolatokat, hangulatokat közvetítsen, illetve adjon át. Ha valaki meghallgatja Mozart Requiem-jének Dies Irae tételét, azért az hatással van az emberre. Számomra különösen jó érzés, hogy engem nemcsak megérint a zene, hanem úgy érzem, hogy azon keresztül tudom a legjobban, a legerősebben kifejezni magam. Lehet, ez azért is alakult így, merthogy állítólag előbb tudtam kottát olvasni, mint betűt…