Vörös-Gubicza Zsanett

November végén több fórumon is olvashattuk az örömteli hírt, miszerint a magyar csapat fantasztikusan teljesített a tavalyi Szakmák Olimpiáján, a WorldSkills Competition 2022 Special Edition világversenyen: a tehetséges fiatalok 2 ezüst-, 1 bronz- és 12 kiválósági éremmel tértek haza. Magyarországot 23 versenyszámban 27 fiatal szakember képviselte 10 különböző országban.

– A magyar versenyzők részvételét a WorldSkills és a EuroSkills nemzetközi szakmai versenyeken a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szervezi és koordinálja, szponzorokkal együttműködve biztosítja a versenyzők felkészítését az eredményes szereplésre – tájékoztat Vörös-Gubicza Zsanett, az MKIK oktatási és képzési igazgatója. – Az eddigi világversenyeken elért legjobb összesített országhelyezésünk a huszadik volt, innen ugrottunk tavaly a tizenkettedik helyre. A kiválósági érmek tekintetében is pozitív a tendencia, és bízom benne, hogy ez a minőségi teljesítmény még inkább erősödni fog a következő versenyeken.

„Alig akartam elhinni, hogy második lettem”

Offner Márton nem kevesebbel büszkélkedhet, mint hogy ezüstérmesként tért haza a világversenyről. A fiatal tehetség víz-, gáz- és fűtésszerelő szakmában mérte össze tudását a világ 20 országának ifjú szakembereivel.

– Háromnapos volt a versenyünk, ami naponta 6,5 óra versenyidőt jelentett – kezdi a fiatalember. – A feladat titkos volt, nem tudtuk, hogy mi lesz, így pontosan fel sem tudtunk rá készülni. A verseny előtt 2 nappal láttuk először a rajzot, amit körülbelül 5 percig tanulmányozhattunk: ennyi idő alatt kellett memorizálni a dolgokat, mit hogyan csinálnánk, milyen sorrendben. Maga a versenyfeladat nehéz volt, nagyon kellett koncentrálni, figyelni. A megadott paraméterek szerint, milliméter pontossággal kellett dolgoznunk. Egy komplett fűtési rendszert kellett kialakítanunk úgy, mintha egy többszintes családi házban tevékenykednénk – mesélte az ifjú szakember.  

Offner Márton

– Nagyon élveztem a versenyt, sok pozitív tapasztalatot és élményt szereztem, klassz volt megismerni más nemzeteket is. Amikor az eredményhirdetésen elhangzott a nevem, alig akartam elhinni, hogy második lettem. Igazán meglepődtem, mert nem számítottam dobogós helyezésre. Úgy készültem, hogy kiválósági érmet szeretnék szerezni. Az volt a célom, hogy a tőlem telhető legjobb teljesítményt nyújtsam, és hogy kihozzam magamból a legtöbbet.

„Megérte a sok lemondás”

Sokakban felmerülhet a kérdés: annak idején a pályaválasztásnál vajon mi motiválta Marcit?  

– Senki nem tanulta ezt a családban korábban, igazából azért választottam ezt a szakmát, mert megtetszett, és egyáltalán nem bántam meg, hogy így döntöttem – meséli. – Alapvetően jól tanultam, a 4,3 feletti átlagom végig megvolt az általános iskolában. Ezzel bekerülhettem volna egy gimnáziumba is, de annyira azért nem voltam szorgalmas, hogy biztos legyek az egyetemi továbbtanulásban. Végül azért választottam a technikumot, mert így az érettségi mellett egy szakmát, technikusi végzettséget is kaptam. A víz-, gáz- és fűtésszerelő szakma azért tetszett meg, mert nagyon sokoldalú, változatos, szerteágazó szakterület, sok mindent lefed – teszi hozzá az ifjú tehetség, aki épületgépész technikusként végzett a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Széchenyi István Technikumában.

– Amikor 2019-ben az egyik tanárom megemlítette, hogy van ez a nemzetközi megmérettetés, egy osztálytársammal együtt jelentkeztünk rá. Először egy háromfordulós nemzeti versenyt nyertem meg itthon, ami feljogosított arra, hogy részt vegyek az európai és a világversenyen. Ekkor kérdezték meg tőlem, hogy vállalom-e a felkészülést a külföldi megmérettetésre, ami akár egy-másfél év is lehet. A tanáraimmal és a szüleimmel végül arra jutottunk, hogy ilyen lehetőség nem sokszor adódik az életben: számomra ez adta a legnagyobb motivációt, amiért belevágtam. Ezután nagyon kemény időszak következett. A felkészülés alatt hétfőtől péntekig a műhelyben voltam, napi 8-9 órát dolgoztam, alig jutott időm a családomra meg a barátaimra.

Marci azóta sikeresen felvételizett a Budapesti Műszaki Egyetem energetikai mérnöki szakára, ahol februárban kezdi meg a tanulmányait.  

Offner Márton verseny közben

– Azért választottam ezt a szakot, mert itt bőven van átfedés a víz-, gáz- és fűtésszerelő szakmával, amiből engem jelenleg leginkább a tervezés része érdekel. Egyelőre teljes mértékben az egyetemre szeretnék koncentrálni, hogy ott úgy haladjak és teljesítsek, ahogy szeretném, aztán majd meglátjuk, merre megyek tovább – teszi hozzá mosolyogva. – A családom és a barátaim nagyon örültek a sikeremnek, anyáék rendkívül boldogok voltak, azért is, mert ők látták, hogy mennyi időt és energiát kellett befektetnem ahhoz, hogy ilyen eredményt érjek el. Most mégis azt mondom, abszolút megérte az a sok lemondás, amivel a másfél éves felkészülés járt.

„Azt erősítsük, amiben tehetséges a gyerek”

A pályaorientációval, illetve -választással kapcsolatban a szakember javaslatait is érdemes megszívlelni.

– A legfontosabb üzenetünk a szülőknek, hogy kezdjék el figyelni már egészen kicsi korban, hogy a gyermekük mit szeret csinálni, mi az, amiben jó, amiben tehetséges, és azt a tulajdonságát, azt a fajta készségét és kompetenciáját „gondozzák”, erősítsék, mert a későbbiekben abban fog eredményeket elérni, abban lesz sikeres – magyarázza Vörös-Gubicza Zsanett. – Szülőként segítsük a gyerekeket abban, hogy minél több választási lehetőséget ismerjenek meg, és hogy kipróbálhassák, miben jók valójában, mi illik leginkább a képességeikhez. Emellett azt kell a szülőkben megerősítenünk, hogy ez nem egy életre szóló döntés. Napjainkban már nem egy életre választunk szakmát, tehát nyugodtan el lehet indulni bármilyen úton. Ma már számos lehetőség van arra, hogy a későbbiekben változtassunk, újratervezzünk: pályát módosítsunk, átképezzük magunkat, vagy legalább szakterületet váltsunk. Ez talán picit megkönnyíti a döntést, kicsit leveszi a terhet rólunk, hiszen később is van lehetőség valami újat tanulni. Fontos, hogy az ember örömét lelje a munkájában, és sohasem késő egy új szakmát elsajátítani. Azt gondolom, hogy a mostani világunk pont a változásról szól, úgyhogy amellett, hogy a gyerekeket önismeretre tanítjuk, a változásra való készségüket kell alapvetően fejleszteni, és biztatni is kell őket arra, hogy nyitottak legyenek a változtatásra.

Offner Márton

„Nálunk a megjelenés is számított”

Darabos Lili szépségápoló kimagasló eredményt ért el a Szakmák Olimpiáján: 4. helyen végzett a Worldskills Helsinki döntőjében. Ezzel az európai versenyzők közül a legjobbnak bizonyult a szakmájában, és mivel átlag feletti pontszámmal teljesítette a versenyt, így kiválósági érmet kapott.

– 2020-ban végeztem a BKSZC Erzsébet Királyné Szépészeti Technikumban, utána indultam el a magyar válogatón, amit megnyertem, így jutottam ki a világbajnokságra – meséli Lili az előzményekről. 

Darabos Lili

– Nagyon szerencsés voltam, mert 8 szakmai szakértő segítette a versenyre való felkészülésemet. Magyarországon szépségápoló szakma nem létezik: van külön kozmetikus, kéz-és lábápoló, masszőr, sminkes, a versenyen viszont mindezt együtt kell tudnia a versenyzőnek – teszi hozzá a fiatal tehetség, aki már 2 éve dolgozik egy szépségszalonban.  

– A miénk volt a legösszetettebb verseny: a többi között arc- és testkezelés, smink, szőrtelenítés, elektrokozmetika is szerepelt a versenyfeladatok között, sőt, olyat is kellett végeznem, amit a hétköznapokban nem szoktam. Nekem például a körömápolás (manikűr, pedikűr, körömdíszítés) volt ilyen, ami Magyarországon nem tartozik bele a kozmetikus szakmába: itthon ezt külön szakmaként jegyzik. Szerencsére kiváló felkészítőim voltak, ami nagyban megkönnyítette a dolgomat. A versenyen kapott komplex feladatok hihetetlen összpontosítást igényeltek. Ráadásul nálunk a megjelenés is számított: az is fontos volt, milyen külsővel állunk ki a pástra, így a két feladat közti szünetben mindig átöltöztünk. Úgy éreztem magam, mintha divatbemutatót tartottunk volna – mondja mosolyogva.

„A kozmetika nagyon sokszínű szakma”

Darabos Lili verseny közben

– Pár héttel ezelőtt a volt iskolámba meghívtak zsűritagnak egy sminkversenyre, ahol megkérdezték, miért ajánlanám a fiataloknak, hogy induljanak versenyeken – mondja Lili. – Egy ilyen nagyszabású szakmai megmérettetésnél rengeteget tanulhat az ember, lehetősége van jobban megismerni önmagát, a képességeit, az erősségeit, a korlátait, nem beszélve arról, hogy a felkészülés során olyan mélységben tudjuk elsajátítani a szakmát, amit semmilyen képzés nem helyettesíthet.

A rövid és a hosszú távú terveket illetően Lilinek már most határozott elképzelései vannak.

– Idén szeretnék alaposan felkészülni a Szakmák Európa-bajnokságára, az EuroSkillsre, ahol nagyon jó lenne dobogóra állni, ez a legfőbb célom Ezt követően szeretnék előrelépni a szakmámban, továbbképzéseken részt venni, például az orvoskozmetika területén. A hosszútávú tervem pedig az, hogy nyitok egy saját szépségszalont, ahol egy klassz csapattal dolgozom együtt.

Arra a kérdésre, hogy mit szeret legjobban a szakmájában, Lili gondolkodás nélkül válaszol.

– A kozmetika nagyon sokszínű. Számomra az az egyik szépsége, hogy folyamatos tanulást és megújulást igényel. Kozmetikusként naprakésznek kell lenni az új eljárásokban, kezelésekben, technikákban, hogy a vendégek számára a legjobbat nyújthassuk. Fontosnak tartom a pozitív visszajelzéseket, és boldoggá tesz, ha a vendég felfrissülve, megszépülve, feltöltődve elégedetten távozik tőlem.


A Szakmák Olimpiáját WorldSkills Competition 2022 Special Edition néven 15 ország 26 városában bonyolították le 62 versenyszámban. 57 országból 1015 versenyző mérte össze a tudását szeptember 7. és november 26. között. 


A Családbarát Magyarország Központ Pályaorientációs programmal igyekszik segíteni a fiatalokat és a szüleiket a pályaválasztás időszakában. A program célja a személyes segítségnyújtás a pályaválasztási folyamat megismeréséhez, valamint a pályaválasztáshoz szükséges önismeret (képességek, készségek, értékek, érdeklődés, motiváció) és a munka világában történő eligazodáshoz nélkülözhetetlen alapismeretek kialakításához.