Olyan művészek ők, akik engem alkotnak meg alkalomról alkalomra, legyen szó TV műsorról, videoklipről, rendezvényről, vagy akár olyan családi eseményről, mint például anno a hirtelen felindulásból elkövetett, titkos esküvőnk volt. Na, de hulljon le a lepel, és tudjátok meg, kiknek a munkáját dicséri (vagy netán szidja) az én híres (hírhedt) kommentszekcióm. 

Fentről lefelé haladva: haj, arc, test. Ez nem fontossági sorrend, egyenlően vannak ők jelen az én életemben, csak ez most olyan jól hangzott.

Van nekem egy Sári Katám. Bocsi, de ebben a pillanatban beugrott ez a dal részlet: „így kell járni, úgy kell járni, Sári Kati tudja, hogy kell VÁGNI…” Jól van, a végét kicsit módosítottam, de annyira adta magát. Vagy lehet, hogy csak aludnom kellene.  Szóval a két Katám közül ő a hajam őre 2012 óra. Még mentorsegéd koromban ismertem meg az X-faktorban. Rögtön látszott rajta a hihetetlen alázat a szakmája iránt, és az is látszott, hogy bizony akadnak körülötte páran, akik vissza is élnek ezzel. A Tóthgabi meg ilyenkor megmondó ember lesz, mert azt soha nem hagyom, hogy olyat bántsanak a környezetemben – pláne igazságtalanul –, aki habitusból, alázatból vagy bármi okból kifolyólag nem tudja megvédeni magát. Akkor majd én megvédem. Hát megvédtem. Azóta elválaszthatatlanok vagyunk. Szó szerint a hajszálaim állásából tudja, hogy milyen hangulatom van, de fordítva is igaz, a hajamat készíti el az épp aktuális lelki állapotomhoz. Nem kell mondanom semmit, rám néz és kezdi. Egyszer volt egy olyan eset, amikor én azt találtam ki, miután kinyitottam a szememet, hogy én aznap vörössé akarok válni. Nem egy hét múlva, nem másnap, aznap. Nyilván belül láttam magam vörösen, és azt éreztem, hogy ez most nekem jó lesz. Az én Katám éppen ráért és pár órával később vörös voltam. Ehhez most mást nem is nagyon fűznék, mindenki képzelje el a rőzsémet vörösen, mindenesetre a következő reggel ismét ment a telefon Sári Katának, aki úgy vette fel a telefont, hogy „jövök”. Így voltam én 24 órán át vörös. Kata pontosan tudta, hogy a vörös pályafutásom tiszavirág életű lesz, de azt is tudta, hogy én ezt most eldöntöttem, és ilyenkor mindenki számára az a legegyszerűbb, hogy engednek a saját káromon tanulni. Szerintem másnap reggel már útra kész volt, amikor megcsörrent a telefonja. Igen, sokszor ő jön hozzánk, mert akkor az egész 'hajszertartást' összekötjük egy baráti fél nappal, de előfordul, hogy Gábor haját is levágja, és egy ideje Hanni rakoncátlan fürtjeit is kezeli. Szóval a Sári Katával nagyon mély szövetség alakult ki közöttünk. Szerintem a fodrász legalább olyan bizalmasa az embernek, mint egy pszichológus. Mondjuk ez igaz a következő két lányra is. De egy pár sor erejéig visszatérve az én egyik Katámra: „Drága Sárikata! Köszönöm, hogy vagy nekem, és bár te vagy a szakember, de én sem hagyom ezután sem, hogy akár egy hajszálad meggörbüljön! 

A hajamról az arcomra „csúszva”, bemutatnám nektek a másik Katámat, Jónás Katát. Azt hiszem, rá mondják, ha nem lenne, ki kéne találni. 16 éves korom óta van velem. TIIIZENHAAT!!! A szeme előtt nőttem fel. Ő is egy igazi pótanya! Szó szerint az első ember, aki az arcomhoz nyúlt. Mielőtt felkerültem Pestre, sminkes soha nem dolgozott velem, hiszen az iskolai rendezvényeken ugye, az nem úgy működik. Bár a Jónás Kata sem sminkes, hanem művész. Számára az arc a festővászon és ő azon alkot. Ő is úgy ismer, mint a tenyerét. Sőt, még jobban. Ha a Sári Kata a hajszálam állásából tudja, milyen hangulatom van, a Jónás Katára elmondható ugyanez a szemem állására, az orrom dőlésszögére és a szemöldököm ívére. Rám néz, és azonnal tudja, hogy már ragadhat-e ecsetet, vagy még dumcsizunk egy kicsit. Ha az utóbbi, akkor előveszi a színészi vénáját és olyan standupot nyom le az öltözőben, hogy 3 perc múlva mindenki sírva röhög. Amikor már érzi, hogy minden a helyére került (hála neki), az én Katám nemes egyszerűséggel csodát varázsol a legfáradtabb arcomból is. Tényleg olyan humora van, hogy már ebből sztár lehetne. És amit külön imádok benne, hogy magán is képes röhögni. Tudni kell róla, hogy mindig tip-top módon van felöltözve. Minden passzol rajta mindennel. Mindig stílusosabb bárkinél. (Na jó, kivéve a Lindát, ő a harmadik főszereplő ma.) Szóval, ezt azért néha kihasználom, és kicsit megviccelem. Például a múltkor egy forgatás alkalmával felmászattam a csákvári dombra. Szegénykém, már lógott a nyelve, de még így is kiabált, hogy „megállj, Tóthgabi!”, én meg fentről videóztam, ahogy szentségel és hadonászik a kezével, miközben még cipeli a sminktáskáját. Na jó, ez most így leírva kevésbé vicces, mint ott volt, magamba is szálltam kicsit… Dehogy szálltam, olyan jót röhögtem. Mondjuk, ő nem. De azért szeret… azt hiszem, mert én őt nagyon. Vele voltunk hajókázni a Balatonon. Hannim az ő ölében ült életében először vitorláson. Én meg néztem őket, visszaemlékeztem, amikor 16 évesen először találkoztunk, és csak csodáltam, ahogy most itt beszélget a lányommal az ölében a Balaton közepén. Kicsit meg is könnyeztem akkor, és most is, ahogy írom. Drága Jónáskatám! Azt tudom ígérni, hogy máskor is fogok gonoszkodni kicsit, de nyugtasson a tudat, hogy csak azzal merek, akit ennyire szeretek, mint téged! Nem tudom, ez mennyire vigasztal…

És elérkeztünk Lindámhoz. Tudom, ő nem csak az én Lindám, hiszen saját jogon is ismert műsorvezető, de nekem akkor is az a barát, stylist, nővér, aki tényleg minden, de minden titkom tudója is. Számára sincs lehetetlen. Nem tudok olyan agyament ötlettel előállni, amit ő ne tudna megvalósítani. Az egyik legelvetemültebb merényletem ellene az volt, amikor felhívtam 7 hónapos terhesen, hogy én akkor 3 nap múlva férjhez megyek a Krauszhoz, és kellene egy ruha. A mai napig nem tudom, mi játszódott le benne a vonal másik oldalán, mindenesetre olyan ruhát szerzett és alakított át, hogy elájultam. Mindezt úgy, hogy közben legalább három nagy produkcióban dolgozott és még titokban is kellett tartania. Elérte, hogy ekkora hassal is úgy érezzem magam abban a ruhában, mint egy királylány. Ehhez egyébként egészen különleges érzéke van. Nekem nagyon sok lelki válságom volt eddigi életem során a testem miatt. Sokszor éreztem, hogy most biztos képtelen leszek felmenni a színpadra, mert úgy láttam magam, ahogy nem akartam. De ő nem úgy látott. És hála neki, bár kisírtam a szemem 4 perccel az élő műsor előtt, mégis megoldotta, hogy mire a kamerák felém fordultak, már királynőként álltam/ültem a reflektorfényben. Ismeri a testem változásait, és olyan kíméletesen kezeli a pánikomat, a hipochondriámat (megint csak mindhárom lányra értendő), mint egy orvos.

Szóval mindig mosolygok, amikor valaki fakszninak vagy sztárallűrnek gondolja, hogy ragaszkodom a csapatomhoz, de így már talán érthető, hogy miért szeretném, ha mindig azok az emberek vennének körül, akikkel úgy ismerjük egymást, ahogy velük. Minden csapattag egyedi és megismételhetetlen. Mielőtt színpadra vagy kamerák elé megyek, szinte mindegyikükkel vannak kis rituáléink, melyek már elengedhetetlenek ahhoz, hogy 100 százalékot tudjak adni az adott helyzetben. Mondhatjuk babonának, de fontos nekem, hogy a Jónás Kata minden alkalommal mellém áll, és azt mondja, hogy phö phö phö, miután az utolsó simításokat is befejezte az arcomon. Mint amikor a szerencsepénzt bedobják a kútba, és kívánnak hármat. Csak itt én vagyok az érme, és ő azt kívánja, hogy sikerüljön minden úgy, ahogy elterveztem. És tudjátok mit? Amíg ilyen kollégák, barátok, jótündérek, őrzők, bástyák vesznek körül, tudom, hogy minden pont úgy fog sikerülni, ahogy eltervezem.