Dr. Szántó Szilvia mentálhigiénés segítő szakemberrel külső nyomásról, ketyegő biológiai óráról, hiedelmekről, önazonosságról és párválasztásról is beszélgettünk. 

Dr. Szántó Szilvia 

Mennyire jellemző a mai fiatal lányokra, hogy előbb inkább karriert szeretnének építeni és csak később vállalnának gyermeket? A stabil egzisztencia az, ami ebben hajtja őket vagy inkább az önmegvalósítás?

– Én főleg fiatal felnőttekkel foglalkozom. Alapvetően ebből a szempontból három csoportot látok elkülönülni. Az első csoportba azok tartoznak, akik többnyire vidékről származnak, sokszor a szüleik is korán házasodtak. Ők az egyetem elvégzése és a jelenlegi párkapcsolatuk törvényesítése után minél előbb szeretnének gyermeket vállalni. Ebben a közösségi média hatása is megjelenik, hiszen számos poszt az eljegyzésről, házasságkötésről, a babavárásról, a gyermek születéséről és aztán a kisbabákról szól. Ez teljesen rendben is van, ha valaki erre érez szívből késztetést, de ha esetleg a „trendek” követése, a családi, társadalmi (vélt) normáknak való megfelelés, a külső biztonságkeresés a cél, akkor ez az út később akár bonyodalmakkal is járhat.

Kik tartoznak a második és harmadik csoportba?

– A második csoportba tartoznak azok, akik egyáltalán nem szeretnének gyermeket vállalni amiatt, mert nehéz, netán bántalmazó családi háttérből jöttek és nem akarják még véletlenül sem, hogy ebből a gyermekeiknek valamennyit is átadjanak. A harmadik csoportba pedig többnyire olyan fővárosban élő fiatalok tartoznak, akik előbb szeretnének tanulni, több diplomát szerezni, karriert építeni, szórakozni, stabil egzisztenciát építeni. Azt tapasztalom, hogy a diploma megszerzése is sokszor családi vagy társadalmi elvárásként nehezedik rájuk, pedig sokan szívesen tanulnának szakmát. Ha nemcsak a fiatal felnőttek világát foglalom össze, hanem kitekintek a harmincasok, negyvenesek felé is, ott egy negyedik csoport is kibontakozik, méghozzá azok, akiknek valamilyen egészségügyi okból nem lehet vagy lehetett gyermekük.

A gyermekvállalással kapcsolatos időbeli korlát komoly dilemmát okoz a nőknek és egyfajta nyomásként nehezedik rájuk. És ahogy te is említed, előfordulhat, hogy valaki esetleg termékenységi problémákkal is küzd...

– Igen, a kérdéskört átjárhatják a biológiai jellemzők vagy akár korlátok is. Sokan mondják, hogy „ketyeg az óra”, ezt már a huszonévesek szájából is hallom. Személy szerint nem hiszek az időkorlátokban, inkább azt vallom, hogy amit gondolunk, feltételezünk ezzel kapcsolatban, az valósul meg az életünkben. Olykor a huszonéves hiszi azt, hogy neki 26 éves kora körül már szülnie kell, mert elkésik, máskor pedig egy 40 éves nő elhiszi magáról, hogy képes spontán teherbe esni és világra hozni egy egészséges kisbabát, ő meg azt valósítja meg. Azaz nem a valós kortól függ, hogy kinek mikor kezd el „ketyegni az óra”, sokkal inkább az adott személyiség hiedelemrendszere és személyiségjellemzői határozzák meg ezt. Ugyanakkor minél nagyobb a nyomás az adott nőn a vélt vagy valós időkorlát miatt, annál valószínűbb, hogy pánikba esik, és akár olyan lépéseket tesz, ami hosszútávon nem biztos, hogy szerencsés. Például „megfog” egy férfit, csak hogy gyereke legyen, miközben az adott férfival nem lesz működőképes a párkapcsolata, vagy épp bent marad a gyerekáldás miatt egy olyan párkapcsolatban, ami nem igazán megfelelő neki. A lényeg, hogy nyomás alatt nehéz megfontolt döntést hozni.

Manapság sok nő azért is szül későn, mert sokáig nem talál olyan férfit, akivel szívesen vállalna gyermeket. Mi lehet ennek az oka? Túl magasra teszik a mércét vagy valóban kevés a felelősségteljes, család után vágyakozó férfi?

– Nem hiszem, hogy ne lenne elég felelősségteljes, családra vágyó férfi. Sőt, egyre több olyan esetről tudok, amikor a férfi jobban szeretne gyereket, mint a társa. Szerintem a késői gyermekvállalásban gyakran az játszik szerepet, hogy épp akkor nem ez a prioritás: a nő inkább képezi magát, tanul, utazik, nem akar még családot alapítani. Fontosabb önmaga megtalálása, a karrierje építése, az egzisztenciája. És ez is rendben lehet. Kétségtelen ugyanakkor, hogy ahhoz, hogy nem találja a megfelelő férfit, gyakran az vezet, hogy a nő nem a realitás talaján áll, hanem olyan „csodaférfit” keres, aki minden elvárásának és minden szerepnek (jó férj, jó apa, sokat keres stb.) megfelel. Itt ismét érződik a média hatása. Ilyenkor egy illúzió kergetéséről van szó, ami csalódáshoz, kiábránduláshoz vezet. A valóságban a férfiaknak és a nőknek is számos szerepnek kell megfelelni, az igazság azonban az, hogy nincs mindenben tökéletes partner. Inkább az a cél, hogy olyan társat válasszunk, akivel megegyeznek a prioritásaink, akivel összeillünk, és tudjuk segíteni egymást az egyéni és párkapcsolati céljaink felé.

Lehet gond azzal, ha egy nő, aki egyébként szeretne anyává válni, későn jut oda az életében, hogy gyermeket vállaljon? A mentális/lelki érettség szempontjából nem jobb választás, ha valaki idősebb?

– Ahogyan korábban is utaltam rá, ez szerintem elsődlegesen nem a kor, hanem a személyiség kérdése. Annak a kérdése, hogy az illető mennyire önazonos, mennyire van meg az érzelmi egyensúlya, mennyire ismeri önmagát, mennyire van rendben az életében. Ez megadathat egy huszonévesnek és egy késői harmincasnak is. A korai és a kései gyerekvállalás mellett is vannak pro és kontra érvek. Mindenképpen érdemes figyelembe venni a kései gyerekvállalásnál, hogy vajon a következő 18 évben mennyire tudjuk megadni a gyermeknek testi-lelki értelemben azt, amire az egészséges növekedéséhez szüksége van? Mennyire tudunk türelmesek, rugalmasak, aktívak, teherbírók, résztvevők lenni az életében? Mekkora lesz a generációs szakadék közöttünk? Fontos, hogy ne az énközpontú szempontok („Nekem is legyen gyerekem”, „Legyen, aki idős koromban rám nyitja az ajtót” stb.) álljanak a középpontban, hanem a gyermek jövőbeli érdekei is.

Min múlik szerinted, hogy lehetséges legyen szép karriert befutni és édesanyaként is ugyanolyan jól helytállni?

– Egyrészt ez is személyiségfüggő, mert van, aki rendkívül jól tudja menedzselni az életét, másrészt függ attól is, hogy az anya mennyi segítséget kap kívülről. Azaz a férje, társa, nagyszülők, testvérek mennyire tudnak besegíteni. Ha nincs egy együttműködő partner és külső segítség, akkor nehéz a helyzet.

Mit tanácsolnál a fiatal lányoknak, akik még karrier és a családalapítás előtt állnak?

– Előbb tegyék rendbe önmagukat, a lelküket, érzelmi életüket, tegyenek azért, hogy ne kerüljenek (lelkileg, anyagilag) kiszolgáltatott helyzetbe. Ismerjék meg önmagukat. Derítsék ki, hogy valójában mire vágynak a magánéletet, karriert stb. illetően. Ne engedjék befolyásolni magukat a külvilág sugallta illúziók által. A gyerek ne cél, hanem egy valóban boldog párkapcsolat gyümölcse legyen az életükben.