„Az unokám mosolya minden fáradtságot feledtet”
Szerző:csalad.hu2024. 07. 13.Családban élni jó
Oszvald Marika hetvenkét éves, két éve megszületett a várva várt unokája – Nagymamák napja alkalmából beszélgettünk a Kossuth-díjas színművésznővel.
A pörgős időszakban, vagyis a színházi évad hónapjaiban a budapesti lakásod jelenti a bázist, de Gödöllő is különleges helyet foglal el a szívedben. Egyszer mesélted, hogy az ottani házba annak idején az édesapáddal közösen vágtatok bele.
– A gyönyörű, teraszos kert az ő ízlését dicséri. Imádok kint lenni: a gödöllői otthonom számomra a nyugalom és a béke szigete.
Úgy tudom, hogy kikapcsolódásképpen lelkesen tevékenykedsz a kertben...
– Olyannyira, hogy ez a legfőbb hobbim! Most már van egy csodaszép konyhakertem, és igazán büszke vagyok a veteményesemre, ahol van paprika, paradicsom, sárgarépa, fehérrépa, kelkáposzta, hagyma, padlizsán, cukkini, sóska és mángold… Van eprem és málnám is, meg jó pár gyümölcsfám: alma, barack, szilva… Emellett nagyon szeretem a virágaimat, még egzotikus növényeket is nevelek: van télálló banánpálmám, meg citromfám is. Rengeteg a tennivaló a kertben, de imádok kapálni, a földön csúszni-mászni, gazolni, nagy kedvvel gondozom a zöldségeimet meg a gyümölcseimet, és ápolom a virágaimat. Engem a kertészkedés tökéletesen kikapcsol. Gyakran a kerti munka közben tanulok szöveget, de ez ugyanígy van nálam a mosogatásnál, meg a rendrakásnál is.
Ami a szakmai elfoglaltságaidat illeti: mivel foglalkozol?
– Az anyaszínházamnál, a Budapesti Operettszínházban jelenleg a János vitézben és a Marica grófnőben játszom. Emellett szerepelek „külsős” előadásban, az Öreglányok című zenés vígjátékban Bede-Fazekas Annamáriával, Kováts Krisztával és Papadimitriu Athinával „bolondozunk” önfeledten a színpadon. Úgyhogy a legkevésbé sem a nyugdíjas éveimet élem, amire azt szoktam mondani, hogy „Elég baj az, hál’ istennek!” (nevet)
A mai napig fiatalokat megszégyenítő energiával pörögsz a színpadon, a lelkesedésed és a kitartásod irigylésre méltó és példamutató. Ezért is nehéz elhinni, hogy áprilisban hetvenkét éves lettél. Hogy viszonyulsz ehhez?
– Kimondom, hogy hetvenkettő, ízlelgetem ezt a számot, de igazából nincs időm foglalkozni vele, mert a teendőim kötik le a gondolataimat. Több szempontból is érzem a koromat, meg gondolok is rá, de közben meg tényleg nem érek rá az idő múlásán morfondírozni. Most jöttem be a kertből, mert ott is rengeteg a teendő, és amikor akad egy kis szabadidőm, akkor rohanok az unokámhoz. Bár elhatároztam, hogy ha megszületik Vince, akkor leteszem a lantot, de egyelőre még nem sikerült.
Pedig nagyon vártad már, hogy nagymama legyél.
– A lányom, Krisztina (Hídvégi Krisztina televíziós szerkesztő, riporter – a szerk.) 10 éven keresztül küzdött a babáért, de a gyerekem szerencsére örökölte a kitartásomat, hihetetlenül kemény nő, és nem adta fel. Az, hogy a 11. lombikos beültetés után, 43 évesen megadatott neki, hogy édesanya lehessen, mindannyiunk számára elmondhatatlan boldogságot jelentett.
Mit éreztél, amikor megtudtad, hogy az egy szem lányod várandós?
– Pont fellépésem volt és vártam a soromra, amikor a lányom felhívott a nagy hírrel, én pedig ordítva sírtam örömömben. Csodálatos pillanat volt. Aztán amikor két éve májusban megszületett Vince, megint csak eufórikus boldogság kerített hatalmába, és ez az érzés azóta is fogva tart (mosolyog). Az unokám most 2 éves. Minden alkalommal alig várom, hogy a lássam és magamhoz öleljem. Sokszor van úgy, hogy csak ülök mellette és nézem, ahogy békésen alszik.
Nagymamaként mi mindenre szeretnéd megtanítani Vincét?
– Mindenképpen szeretek aktívan részt venni az életében, és minél többet foglalkozni vele: sokat mesélni neki, beszélgetni, játszani vele. Ahogy engem az apukám megtanított mindenre, és ahogyan ő engem az életre nevelt, azt szeretném továbbadni az unokámnak. Szigorúan és következetesen, de nagyon nagy szeretettel nevelem Vincét, ahogy engem is neveltek a szüleim, de nem elkényeztetve. Nem leszek túl engedékeny nagymama.
A lányod kikéri a véleményed az unokával kapcsolatos teendőket, kérdéseket illetően?
– Krisztina nagyon jól és ügyesen bánik a kicsivel, le a kalappal előtte. Egyébként abszolút tudatosan készült az anyaságra. Járt felkészítőkre, rengeteg szakkönyvet elolvasott ebben a témában, emellett a tagja több olyan internetes csoportnak, kisgyermekes anyukák osztják meg egymással a tapasztalataikat, a javaslataikat, az ötleteiket,. Így igazából nincs szükség arra, hogy tanácsokkal lássam el. Viszont amikor nagyon fáradt, akkor kimondottan jólesik neki, ha az édesapja vagy én a segítségére vagyunk. Úgyhogy amint van egy kis szabadidőm, máris rohanok hozzájuk, és a legnagyobb örömmel látom el a nagymamai teendőimet. Hihetetlenül élvezem ezt a szerepet.
Nyilván nem lepődsz meg, ha azt mondom: sokan irigylik a kifogyhatatlannak tűnő energiádat.
– Pedig hidd el, időnként olyan elgyötörtnek érzem magam, hogy őrület! Olyankor kifakadok, mondván: „Jaj, de fáradt vagyok!”, de hamar túllendülök rajta, mert az akarásom visz tovább. Minden a hozzáálláson múlik.
Honnan meríted az erőt ahhoz a rengeteg mindenhez, amivel foglalkozol?
– Először is, alapjáraton szeretek pörögni. Másodszor, az új kihívások rendkívüli módon izgatják a fantáziámat. A harmadik pedig, ami borzasztóan hajt, a tenni akarás, ami szorosan összekapcsolódik a dolgokhoz való pozitív hozzáállásommal. Ezt a tulajdonságomat a szüleimtől örököltem: ők nevelték belém. Apukám mondogatta mindig, hogy ha valamit igazán meg akarok csinálni, akkor azt meg tudom csinálni. Optimista vagyok, sosem futamodom meg a problémák elől – inkább megpróbálok felülkerekedni rajtuk. Egyébként pedig régóta azt vallom: ha az ember karbantartja a lelkét, az pozitívan hat a fizikai állapotára is. Ezért is csodálatos érzés, hogy van egy unokám. Mert hiába a sok munka, előadások, fellépések, plusz a ház körül is mindig akad tennivaló, amikor a karomban tartom Vincét és ő rám mosolyog, az akkora boldogságot jelent és olyan sok erőt ad, hogy minden fáradtságot feledtet.