A Családbarát Magyarország Központ ügyvezetőjével, négygyermekes édesanyával ezúttal csupa ünnepi témáról beszélgettünk.    

Van, aki szerint a karácsonyra való készülődést nem lehet elég korán kezdeni. Te általában mikor kezdesz el ráhangolódni az ünnepre?    

– Amióta vezetőként dolgozom, és ennek jó pár esztendeje már, az év vége számomra munka tekintetében mindig a legsűrűbb időszak. Éppen ezért, már nyár végén elkezdek felkészülni a karácsonyra, végiggondolom, hogy kit mivel lepjek, lepjünk meg, és szép lassan megtervezem az ünnepet. Nálunk a december különösen mozgalmas, rengeteg évzáró program és rendezvény van ebben a hónapban, nekünk is, a gyerekeknek is. Hol egy rendezvényen veszek részt, hol valamelyik gyerekem iskolai karácsonyi ünnepségén, úgyhogy ebben a sűrű időszakban nem könnyű alkalmat teremteni az elcsendesedésre. Ezzel együtt számunkra is fontos, hogy az adventet megtöltsük azzal a várakozással, ami az ünnepre való ráhangolódás elengedhetetlen része. Bár év közben sokat dolgozom, a karácsonyt megelőző héten mindig kiveszek néhány nap szabadságot: egyrészt, hogy minél több időt tölthessek a családommal, másrészt, hogy minden tekintetben, tehát mind lélekben, mind a „külsőségekben“ legyen időm felkészülni az ünnepre. Karácsonyra mindig - az alkalomhoz illően – ráncba szedjük a lakást, és az is sokéves hagyomány nálunk, hogy ilyenkor megnézzük a Diótörőt. Idén erről sajnos le kellett mondanunk, mert túl későn ébredtünk, és addigra már lecsúsztunk a jegyekről. Habár ez most elmaradt, a férjemmel mindig nagyon odafigyeltünk arra, hogy legyenek saját ünnepi családi hagyományaink. Ráadásul, a legkisebb gyermekünk nyolcévesen még izgatottan várja az Angyalka érkezését, a testvérei pedig nem fedik fel a titkot előtte. Egyébként azt is szívet melengetően izgalmas megélni, ahogy a nagyok segítenek nekünk abban, hogy a legkisebbnek megőrizzük ezt a varázsvilágot, ameddig csak lehet.  

Amióta saját családod van, nyilván megszokott forgatókönyv szerint zajlik az ünnep.    

– Nálunk a december 24-e hagyományosan már reggeltől a karácsonyról szól, és az egész napot az ünnep hangulata lengi át. A szentestét szűk körben töltjük, aztán másnap tartjuk a nagy családi karácsonyt, amikor vagy nálunk, vagy a húgoméknál jövünk össze, és olyankor tényleg sokan együtt vagyunk a rokonságból. Karácsony első napja kimondottan mozgalmasan telik: minden évben alig várjuk, és nagyon készülünk rá, mert jó látni, hogy most már egyre több gyermek játszik a karácsonyfa körül. Ami a menüt illeti, nagyon szerencsés vagyok, mert a húgom rendkívül kreatív: eszméletlen finomakat főz és süt. A „semmiből“ is olyan ételkölteményeket készít, hogy sokszor csak ámulok... Emellett anyukám is kiváló szakács, és rengeteg édességet varázsol az asztalra ilyenkor, úgyhogy bár én is szeretek sütni és főzni, mellettük kevés lehetőségem van kibontakozni. Ezt persze nem panaszkodásképpen mondom, mert nagy örömmel engedem át nekik a terepet. Sőt, ha már az ünnepi fogásoknál tartunk, megemlíteném a sógoromat is, aki az utóbbi időben igazán aktívan tevékenykedik a konyhában, a férjemmel évek óta vannak közös gasztronómiai projektjeik. Idén azt találták ki, hogy pastramit készítenek. Úgyhogy számomra óriási előnyt jelent, hogy a családomban több ilyen tehetség is akad, akik ráadásul lelkesen alkotnak (mosolyog).  

Kerül az ünnepi asztalra olyan karácsonyi finomság, ami a te specialitásod?  

– A bejglit én sütöm, van egy nagyon jó receptem hozzá. Ennek az a különlegessége, hogy csak cukormentes és csak teljes kiőrlésű alapanyagokkal dolgozom, de szerencsére ezt többé-kevésbé megszokták már a gyerekek is, merthogy ettől még a bejgli nagyon is finom. Emellett mézeskalácsot is minden évben készítünk a gyerekekkel, az is elmaradhatatlan családi hagyomány, amellett, hogy számomra a sütés abszolút örömteli kikapcsolódás.  

Ha visszagondolsz a gyermekkorod karácsonyaira, milyen emlékeket őrzöl azokból az időkből?    

– Akkor is nagyon szépek voltak a karácsonyok, nem is tudom, hogy az ünnep melyik részét emelném ki. Nálunk a Jézuska hozta az ajándékot, és megvolt az egésznek a varázsa meg a titokzatossága, ami gyerekként évről-évre lenyűgözött. Anyukám mindig nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy összejöjjön nálunk a tágabb család, és azok tényleg emlékezetes ünnepi alkalmak voltak. Olyankor már az is külön programnak számított, hogy berendezzük úgy az étkezőt, hogy mindannyian kényelmesen elférjünk. Általában délelőtt 11 óra körül kezdett el gyülekezni a család, és aztán este 7-ig együtt voltunk, időnként még tovább is. Anyukám már akkor is lelkesen főzött, és négyféle főétellel rukkolt elő. Számára a karácsonyi családi ebéd egy komoly projekt volt, amire mindig különösen készült. Bennem sokkal inkább ezeknek az alkalmaknak a hangulata maradt meg, és annak az öröme, hogy sokan voltunk. Amire még nagyon jó szívvel emlékszem a régi ünnepekből, az a karácsony második napja, amikor a mozgalmasabb és zajosabb 25-e után másnap ismét szűkebb körben voltunk együtt. 26-án az egész napot otthon töltöttük, pihentünk, beszélgettünk, társasjátékoztunk, vagyis élveztünk a semmittevést, és azt, hogy együtt vagyunk, egymással foglalkozunk. Annak a napnak a bensőségessége adta meg a varázsát, és ezt a hagyományt mi is megtartottuk. Karácsonykor most is nagyokat társasjátékozunk a gyerekekkel, emellett olyanokról is beszélgetünk, amikről máskor talán nem, vagy kevesebbet.    

A gyermekkorodból emlékszel olyan ajándékra, ami különösen kedves volt a szívednek?    

– Igazából nem tudok felidézni ilyen emlékezetes meglepetést. Talán azért sem, mert bár mindig kaptunk ajándékokat, elsősorban nem azok maradtak meg bennem. Biztos ez is megerősít abban, hogy azt gondolom, az ajándékozás szép gesztus, de nem ez teszi ünneppé a karácsonyt, hanem a meghittsége, a hangulata.  Félre ne értsd, a családban mi is ajándékozunk természetesen: a gyerekek már nyár végétől kezdve szorgalmasan „írják a leveleket és a kívánságlistákat az Angyalkának“, de bennem sokkal inkább megmaradt például annak az élménye, ahogy a gyertyagyújtásnál mindig együtt énekeltük a Pásztorok, pásztorok-at, a Kiskarácsony, nagykarácsony-t, a Csendes éj-t, a Mennyből az angyal-t, meg a Dicsőség mennyben-t. A szentestének ezeket az emelkedett, bensőséges pillanatait különösen szerettem. Ez az, ami sok év múltán is szép emlékként idéződik fel bennem, mert ez adta az ünnep szépségét, meghittségét, és sokkal mélyebb nyomot hagyott bennem, mint az, hogy mikor milyen ajándékot kaptam. Ezt a hagyományt is megtartottuk a mai napig. A férjemmel egyébként már kezdetektől próbáltuk összehangolni az otthonról hozott tradíciókat és szokásokat. Komoly folyamat volt nálunk, amíg kialakítottuk ebben a közös nevezőt, de ezekre mind a ketten különösen odafigyeltünk.    

A legtöbb családi krónikában helyet kapnak vicces és/vagy emlékezetes történetek is az ünnep kapcsán. Nálatok is van mit felidézni?  

– Tavalyelőtt sikerült egy olyan adventi koszorút venni, amin négy manó alakú gyertya díszelgett. Mint utóbb kiderült, nem volt tökéletes a tervezésük. Szenteste a vacsoránál, mikor ismét meggyújtottuk valamennyi gyertyát, először csak a manók kezdtek lángra kapni, majd az egész koszorú is. A férjem kiszaladt a ház elé az akkor már égő koszorúval, éppen ki tudta vinni: odakint az egész gyereksereg köré gyűlt, és ámulva nézték a látványt. Azóta is emlegetik, mint az egyik legizgalmasabb karácsonyi eseményt. És ha már szórakoztató helyzetekről esik szó: nálunk azt is többször beigazolódott, hogy az előre készülésnek megvan néha a hátránya is. Merthogy nyár végétől kezdődően a lakás különböző pontjain dugdosom el a jó előre beszerzett karácsonyi ajándékokat, és az ünnep közeledtével nem egyszer töltöttem már jelentős időt a felkutatásukkal. Jobb esetben a listám alapján tudom, mit kell keresnem, de olyan is előfordult, hogy csak halvány emlékeim voltak arról, egyáltalán milyen jó előre megvett ajándékot kell meglelnem. Eddig még minden meglepetés meglett, de persze lehet, hogy egyszer csak találok valami nagyon izgalmas dolgot egy kiváló stratégiai rejtekhelyen.  

Leginkább miért szereted a karácsonyt?    

– Azért, mert a szeretet ünnepén végre napokig együtt van a család, és csak egymásra figyelünk. Emellett a karácsony alkalmat ad az elcsendesedésre, a befelé fordulásra, az elmélyülésre, és erre mindannyiunknak egyre nagyobb szüksége van. Hiszem, hogy csak rajtunk múlik, hogy legalább erre a néhány napra megálljt parancsoljunk magunknak az állandó rohanásban. Csak így teremthetjük meg magunk körül a meghitt, nyugodt, szeretetteljes légkört, és csak így érhetjük el, hogy ne vesszen el az ünnep valódi tartalma, és a karácsony a szeretetről, az odafigyelésről és az együttlétről szóljon.