Igen, vége a sötétségnek. A cseresznye és a meggyfa menyasszonyi hófehérben. A vonatúton rátapad a szemem a tájra, hasig járnak az őzek a zöld vetésben, a gyalogutak mentét a pitypang sárga bóbitája díszíti. Olyan ez a vidám, ide-oda tekergő szegély, mintha valami részeges piktor néhány fröccs után széles jókedvében hol ide, hol oda pöttyögetett volna a sárgafestékes ecsetjével. 

Még átfut a vonat egy alagutacskán és megérkezem. Az állomás kis kerítése mellett kipattanóban a japánbirs piros virága, odébb egy fűz lehajló ágain zöld fátyolfüggönyt szőnek a sokasodó gyönge levelek. Barátaim háza előtt vidám tulipánok, a kis konyhakertben jó tíz centire növekedett már a zöldhagyma. 

Odébb a kerítés mögött három édes kisbárány ugrál, egyik még oda-odaszalad az anyjához, döfködi a tőgyét, de hiába – menj legelni, ahogy a többiek – fordul el a mama, s a barika mit tehet, szót fogad. Egy szarka csörög a diófa még kopasz ágán, vendéget jelent. Ó, te bohó, hát megjött már a vendég, elkéstél a hírrel! A háziak kigördítik a régi kerek asztalt a fűre, oda, ahol minden oldalról ér minket a Nap, párna kerül a kerti székekbe, abrosz a poharak alá. 

Megöleljük egymást és arra gondolok, pont egy éve jártam itt. Akkor is a húsvétot vártuk. Akkor is olyan tavasz volt, mint most, benne éreztük az eljövendő feltámadást.

                                        -----

Évekkel ezelőtt Nyíregyházán jártam. Barátaimmal sokfelé barangoltunk a városban. Már nem emlékszem, hogy melyik forgalmas út mellett állt a hatalmas óriásplakát. Nem divatos ruhát, sem árleszállítást, sem vadonatúj autót nem reklámozott. Másról szólt. Magam is megdöbbentem, mert ilyen óriásplakátot még nem láttam. Ott álltak a mélysárga háttérben az öles betűk és hirdették: Krisztus feltámadott. Valóban feltámadott. 

A másféle plakátoküzenetekhez szokott ember felkapja a fejét, megállítja. Ha csak egy percre is. És bevésődik a mondat. Így voltam én is. Aztán arra gondoltam vajon kinek az ötlete volt plakátra íratni a húsvét legnagyobb üzenetét. A barátaim elmesélték. Egy öreg pap saját pénzén, amit hosszú évek óta takargatott, gyűjtögetett – vette meg a hirdetést.

– Sokféleképpen lehet eljutni az emberekhez. Hátha a plakátnak könnyebben hisznek – mosolygott az idős atya. 

                                 -----

Emlékszem, nagy port vert fel és megosztotta a közönséget 2004-ben Mel Gibson filmje, a Passió. A Kossuth moziban néztük meg Jézus szenvedéstörténetét. A Váci úton volt ez a mozi, az elején, a Nyugati pályaudvartól nem messze. Nem is tudom, miért fontos ez, de fontos meghatároznom a helyet. 

Az utolsó kép után mérhetetlen mélységű volt a csend a moziban. Ott maradtunk a helyünkön. Néhányan felálltak, de a nézők fele nem tudott elindulni. Végig vártuk a stáblistát. A kifelé igyekvők is meg-megálltak, néztek a vászon felé, mintha várnának valamit, mintha maradnának még. Gyalog mentünk végig a Váci úton ki a körútra, át a Margit-hídon, s tovább, hazafelé. Leginkább hallgattunk. 

Bevallom, féltem Mel Gibson filmjétől. A konkrétságától, a naturalizmusától, a vértől. A kínzatások alatt jó néhányszor becsuktam a szemem. És hiába múlnak a napok, közel van minden. Ölében a fiával, még előttem Mária tekintete. Még bennem az utolsó könnycseppbe foglalt Mindenség. És ott van a mozi nézőteréről a társak csöndje is. 

Ekkor szól valaki, hogy a Jézus anyját játszó Maia Morgenstern román színésznő itt van Budapesten. Sikerült találkoznom vele.  Elmesélte, végig a forgatás alatt egy titkot őrzött. A Jézust alakító James Caviezel tudta meg legelőbb. 

– Amikor levették a keresztről, az ölembe helyezték a halott fiam fejét. Magamhoz húztam. És akkor egy fura zökkenést, határozott kis rúgást észleltem. Hónapok óta először. És James is megérezte. Felnézett rám. A hasam kemény volt, mint egy labda. A szemünk könnyes volt, amikor egymásra néztünk. És akkor megsúgtam neki: Igen, gyermeket várok… 

Még egy történetet őrzök Jézus passiójának utóéletéről. Egy barátom mesélte, hogy tizenhét éves gimnazista lányával kettesben mentek el megnézni a filmet. Hazafelé ők is inkább csak hallgattak. Otthon Lilla, aki tudta, hogy anyja nem akarja megnézni a naturalizmusa miatt Mel Gibson filmjét, rábeszélőn mondta:

 – Anya menj el…! 

Anyja rázza a fejét, nem. Lilla ránéz, csöndesen, szinte súgja: 

– Anya, Ő végigcsinálta! Neked csak végig kell nézni…