Félelmek kontra ösztönök - csalad.hu
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Félelmek kontra ösztönök

Tóth Gabi, fotó: Falus Kriszta
2021. nov. 7. 15:00
Tóth Gabi – Kendőzetlenül

Vannak dolgok, amiktől félünk, vannak, melyektől rettegünk és a legtöbb embernek akadnak fóbiái is. Mondanom sem kell, hogy én az utóbbiak csoportját erősítem.

Ez nem könnyíti meg az életemet, de eddig úgy voltam vele, hogy „na bumm, majd elkerülöm az olyan helyzeteket”. Tulajdonképpen több-kevesebb sikerrel ment is. Inkább kevesebb… és tényleg csak eddig. Hanni érkezésével azonban „picikét” megváltozott a helyzet. Bőven akadnak helyzetek, amiket már nem tudok elkerülni, és a saját félelmeimet messze felülírja, hogy ő soha ne féljen csak azért, mert én félek.

Egy kicsit hezitáltam, hogy szánjak-e ezeknek a félelmeknek, fóbiáknak egy teljes posztot, de úgy döntöttem, hogy inkább bevállalom az újabb „kedves” kommenteket és hangzatos címeket. Ha ez az ára annak, hogy akár pár embernek segíteni tudok vele, akkor megéri.

Szóval az egyik legnagyobb félelmem az allergiákhoz kapcsolódik. Nekem bőségesen jutott belőlük. A mogyoróra, darázscsípésre és a déli gyümölcsökre vagyok allergiás. De nem csak úgy, hogy kiütéseim lesznek, ha véletlenül bekapok egy szem mogyorót, hanem ennél jóval komolyabb következményei lehetnek, ahogy sajnos egy darázscsípés is végzetes lehet.

Így már talán érthető, hogy rettegek attól, hogy Hanni is örökölte ezeket. Az egyiket már úgy tűnik, sikerült is, mert pár hónapja kiderült, hogy allergiás a mangóra. Egy életre megtanultam, hogy hétvégén semmi újat nem kóstoltatok a gyerekkel. Bevallom, korábban soha nem gondoltam bele, hogy hétvégén csak ügyelet van. Ez persze egy újabb félelmet hívott életre: mi van, ha egy szép tavaszi kirándulás alkalmával Hannit megcsípi egy darázs, és ott derül ki, hogy allergiás… a semmi közepén, hétvégén. Ha ezt valakivel megosztom, akkor többnyire az a válasz, hogy „jajj, ne gondolj ilyenekre, mert bevonzod” … Könyörgöm nektek, soha, DE SOHA senkit ne akarjatok ezzel nyugtatni, mert ha egy aggódó embernek ezt mondjátok, akkor pont az ellenkező reakció lép életbe, még attól is félni fog, hogy nem tud nem félni, és ő maga fogja bevonzani a bajt. Inkább próbáljatok ilyenkor gyakorlati tanácsot adni, bár bevallom, egy ilyen helyzetben tényleg nem tudom, mitévő lennék. Mert nyilván nálam szinte mindig van ellenszer, de egyáltalán nem biztos, hogy azt Hanni kaphatja… na fel is hívom a dokinkat.

Viszont még egy dolgot szeretnék kérni tőletek. Ez a „ne pánikolj, mert megérzi a gyerek, és miattad fog ő is pánikolni” témája… A pánik nem olyan dolog, amit egyik pillanatról a másikra, egy gombnyomással megállítunk. Egy ilyen mondat csak olaj a tűzre, hiszen senki nem akar ártani a gyerekének, de abban a percben valószínűleg nem ura a félelmeinek. Ilyen szituációban is az a fontos, hogy higgadtan, nyugodtan, empátiával és észérvekkel próbáljuk meggyőzni az aggódó szülőt, hogyan lehetne megoldani az adott helyzetet. Visszatérve a mangós esetre, Hanni nem sokkal azután, hogy megevett pár apró kockára vágott mangó darabot, elkezdett vörösödni, és nemsokára az egész kis testét egybefüggő apró piros pöttyök borították. Kis idő elteltével a szeme is bedagadt. Pánikba estem, de tényleg minden erőmmel azon voltam, hogy ne én hozzam rá a frászt a kislányomra, aki amúgy tulajdonképpen nem tűnt ijedtnek és nagyon a bőrpír sem zavarta. Ez a történet szerencsére jól végződött, másnapra már szinte nyoma sem volt az allergén reakciónak és én is megnyugodtam, de azóta nem mertem neki déli gyümölcsöt adni.

Ugyan az allergiához nem köthető, de szintén egy saját rossz élmény miatt féltettem Hannit sokáig a szilárd ételtől is, mert nekem egyszer majdnem sikerült megfulladnom egy félrement valamitől gyerekkoromban. Apukám mentette meg az életemet az ún. Heimlich-fogás segítségével. Állítólag már lilult a fejem és fulladtam, emlékszem, hogy rettegtem, még most is izzadni kezdett a kezem, ahogy írok róla. Hanni sokáig nem is volt hajlandó szilárd ételt enni és bevallom, ennek titkon örültem az előbb részletezett okból kifolyólag. Aztán kiderült, hogy mindkét nagyszülőnél vígan eszi a kiflicsücsköt, meg a sajtot és akkor ráeszméltem, hogy az én félelmem hathat rá is. Kis időbe beletelt, de küzdöttem a démonjaim ellen és Hanni hamarosan otthon is boldogan evett meg mindent, amit a nagyik már korábban kóstoltattak vele.

Sokat gondolkodtam azon is, hogyan fogom elvinni egy vidámparkba, cirkuszba, ha fóbiám van a magasságtól és a tömegtől. Ha attól rettegnék egy cirkuszi előadás alatt, hogy az egyik légtornász pont előttünk fog leesni és szörnyethalni. Aztán rájöttem, hogy már szinte várom, hogy az élet elhozza ezt a most még lehetetlennek tűnő feladatot, mert tudom, hogy érte ezt is meg fogom ugrani. Persze előtte felhívom majd Bogimat (Hanni keresztanyukáját), és megpróbálom majd meggyőzni arról, hogy óriáskerekezni és cirkuszba vinni a gyereket a keresztanyukák feladata, de viccet félretéve, amire magam miatt talán soha nem lettem volna képes, Hanniért az leszek. Legyőzöm a giliszta fóbiámat is (tudom, hogy megint sokatok szeme ki fog kerekedni, de igen, nekem giliszta fóbiám van! Nincs bajom a pókokkal, megfogok bármilyen bogarat, békát, de a kukacoktól rosszul vagyok. Ez van. Pont.)

A covid erre talán az egyik legjobb példa. Közel egy éve hallgattuk, hogy a covid veszélyes és én rettegtem, hogy elkapom. Amikor azonban covidos lettem, Hanni is elkapta, és abban a pillanatban az én félelmem nem írhatta felül azt, hogy a gyermekem biztonságban érezze magát. Valami furcsa, isteni erő lett úrrá rajtam, és végig olyan nyugalmat éreztem, ami átsegített azon a két héten. Tudom, hogy minden ilyen helyzetben újra előjön majd ez az érzés, hiszen az anyai ösztönnél nincs erősebb hatalom a világon. Hinni kell ebben, bízni magunkban és a gyermekünkben. Folyamatosan tanulok Hannitól magamról. Ez a picike ember az én megmentőm és legnagyobb tanítómesterem.

Fura paradoxon, hogy miközben őt féltem a világon a legjobban, egyben ő tanít meg arra, hogy nem szabad, hogy a félelem irányítsa az életünket. Nem mondom, hogy nem kell még sokat fejlődnöm, de érzem, hogy jó úton vagyok, és ha majd adódik egy helyzet, a legjobban fogok cselekedni.

(fotók: privát)