Az egyik pillanatban eldöntöttük, kinéztük a helyet, a másikban már itt ülünk egy csodálatos környezetben és én épp azt nézem, hogy Hanni nagy gonddal festegeti az apukája körmét. Igen, jól olvastátok, a kislányom lakkozza a Krausz körmét. Ki mondta, hogy könnyű lányos apának lenni? Senki. Én imádom. Arról nem is beszélve, hogy Hanni annyira belefeledkezik, és olyan körültekintő, hogy ha minden igaz, nyertem egy óra extra „én időt”.  

És akkor, ha már „én idő”, egy frappáns átkötéssel rá is térnék a mai tervezett témámra. Voltam olyan naiv, hogy azt hittem, találok magunknak olyan segítséget, aki vállal heti pár órát Hannival, hogy ne mindig a nagyszülőkre támaszkodjunk, amikor munka van. Mert végre van munka! Közel két év után bizony elég sok munkám lett és szerencsére a Krauszomnak is, ami azt jelenti, hogy egyre többször vakarjuk a fejünket, hogy ki legyen Hannival. Szerencsére – ahogy már többször kifejtettem – csodálatos Mamik és Papik állnak csatasorban, ha róla van szó, de egyrészt ők is dolgoznak, másrészt nekik is kell néha pihenniük. Szóval elkezdtem keresni babysittert. Kezdetben elképzeltem, ahogy majd besétál Mary Poppins, bájos mosollyal az arcán, meglátja a csodálatos kislányomat, azonnal beleszeret az angyali fürtjeibe, szóba elegyednek és örökké elválaszhatatlanok lesznek. Tényleg azt hittem, hogy tulajdonképpen napokon belül új családtagot üdvözölhetünk a házban. És nem, nem azért – és itt utalnék vissza az „én időre” –, hogy én naphosszat a fodrásznál tudjak ülni, vagy manikűröztethessek, hanem mert muszáj dolgoznom nekem is, mint a legtöbb szülőnek. A különbség annyi, hogy én más rendszerben élek. Nem tudom azt mondani, hogy hétfőtől-péntekig, 9-17 óra között van munkám, hanem van valahogy, amikor show műsor forgatás van, van máshogy, amikor turné, van egészen máshogy, amikor klipforgatás, és még annál is „máshogyabb”, amikor stúdióba vonulok, lemezt felénekelni… Van egyébként több hasonló hivatás. Ugyanilyen „rendszertelen rendszerben” élnek a vendéglátásban, a rendezvényszervezésben és még sorolhatnám.  

Szóval már tudom, hogy tényleg nem könnyű segítséget találni, de azért még bíztam benne, hogy nem lehetetlen. Képzeljétek, ilyen és ezekhez hasonló mondatokat kaptam, csak egy párat idéznék: “Előre egy hónapra tudnom kell, hogy mikor kell jönnöm. Amennyiben ahhoz képest változik, akkor is kérem a pénzt a lefoglalt időintervallumra. “” Nem cserélek pelenkát. “” Ha én itt vagyok, nem lehet itt szülő, mert akkor nyafog a gyerek. ““Nem főzök, és nem vagyok takarító.” 

Egyik-másiknál azt hittem, rosszul hallok. Nem jellemző rám, de volt, hogy a meglepődéstől nem is bírtam szóhoz jutni, csak pislogtam. Nagyon fontos, hogy nem kértem sem főzést (Krauszom be sem engedne senkit a konyhába), sem takarítást. Csak azt kértem (volna), hogy szeresse a kislányunkat és vigyázzon rá hetente pár órát, hogy dolgozni tudjunk.  

És képzeljétek, én egész jól megúsztam. Egy barátnőmnek hosszú levelet írt a babysittere egy hónap után, hogy szerinte a barátnőm egy karrierista némber, és minek kellett neki még egy gyerek? (Nyilván sarkítva, de a lényege ez volt). 

Szegény két napig sírt, mert egyrészt nem értette, hogy veszi a bátorságot bárki, hogy ilyet leírjon, másrészt hozzá is heti 2 alkalommal 4-4 órára járt a „hölgy”, mégis vajon miből vonta le ezt a következtetést.  

 Na de visszatérve rám/ránk. Borzasztóan szerencsések vagyunk, hogy az esetek nagy részében családon belül megoldjuk a gyerekfelügyeletet, de heti kb. 2 nap, pár órát gondoltam külső segítséget igénybe venni. Hosszú hetek óta mégsem találok senkit. 

Részben a fenti okok miatt, részben pedig azért, mert sokan azt gondolják, hogy a magyar előadók is az amerikai sztárok színvonalán élnek. Hát nagyon nem. A többiek nevében nem tudok beszélni, nekünk nem is célunk. Engem tényleg nem a luxus tesz boldoggá. Imádom a hétvégi piacozásokat, a falusi csendes életet. Nem hordok luxuscipőket és megfizethetetlen táskákat sem használok. Hétköznapi életet élünk, csak más időbeosztásban. Szóval a lényeg, hogy nem tudok kifizetni vagyonokat pár óra segítségért. Volt olyan hölgy, aki 600 000 Ft-ot kért (volna).  

Na mindegy, nem akarom túlragozni, csak annyira elszomorodtam. A lányom boldogsága, biztonsága mindennél fontosabb számomra/számunkra, és tényleg nem sajnálnám rá a pénzt, de muszáj a realitások talaján maradnunk, mert fel is kell nevelni. Az elmúlt 2 év nagyon megtanított arra, hogy soha ne bízzam el magam. Most éppen van munkánk, de nem tudhatjuk, mi lesz. Én most spórolok. Figyelek arra, hogy mire költök, mert még mindig az a vágyam, hogy egy saját kis házunk legyen a Dunakanyarban, és Hanninak mindent megadhassak (az észszerűség határain belül persze).  

Szóval egyelőre nincs babysitter, és jelen helyzetben úgy tűnik, nem is lesz. Ami viszont most lesz, az pár önfeledt nap, kellemes idő, Balaton és család.  

Ti hogyan oldjátok meg ezt a kérdést? Nagyszülőkre mennyire tudtok számítani? Van segítségetek?