Az idei tavaszra teljes mértékben rányomta a bélyegét a járványhelyzet. Ön régóta vidéken él, és ezt, gondolom, a szokásosnál is jobban értékelte a kényszerű otthonlét idején.

– Voltaképpen könnyű helyzetben voltam, mert a kertes házban egyáltalán nem éreztem a bezártságot. Három kutya és egy macska társaságában töltöttem a karanténidőszakot, és közben naponta kimentem a három kilométerre lévő lovamhoz, Levendulához, amit különösen élveztem. Emellett sok mindenkihez hasonlóan én is (be)pótoltam az elmaradásaimat, amivel kellőképpen elfoglaltam magam. Úgyhogy engem igazából nem viselt meg az otthonlét. Talán csak a legeleje, mert az pusztító volt: amikor megtudtam, hogy egyik napról a másikra nem kell menni a színházba, akkor hirtelen meg is ijedtem egy kicsit, hiszen nem sejthettem, hogy meddig tart majd ez az egész. De aztán megráztam magam, és azt mondtam, akkor most kihasználom a váratlanul jött szabadidőt. Hozzáteszem, ha Budapesten egy tizedik emeleti panellakásban ért volna a karantén, akkor lehet, hogy megkattantam volna, de itt, a Dunakanyarban egyáltalán nem éreztem drámainak a helyzetet. Ezzel együtt a végén már kezdett hiányozni a flitter, mert ahogy mondani szoktam, én akkor érzem jól magam, ha a lótrágyából mehetek a flitterbe, és aztán vissza.

És március közepéig ki sem látszott a munkából...

– Valóban huszonnyolcakat játszottam egy hónapban, minden nap bent voltam a színházban, ezért is hiányzott az ottani közeg. De közben meg kaptunk házi feladatokat itthonra!

Bizonyára az Operettszínház Home Office című adására gondol, amelyben tíz-tizenöt perces videókban otthonról jelentkeztek a művészek érdekes tartalmakkal a teátrum Facebook-oldalán, illetve YouTube-csatornáján. Ön hogyan boldogult a házi felvételekkel?

– Eleinte borzasztó nagy kihívást jelentett a bejelentkezés, helyette inkább játszottam volna naponta három előadást, mert a technikai műveletek nem tartoznak az erősségeim közé. Ráadásul a legkisebb lányom, Réka sem volt itthon, úgyhogy egyedül kellett megoldanom a feladatot. Először nagyon nehezen ment, de aztán belejöttem, és amikor már ügyesebb voltam, akkor elkezdtem élvezni.

Mostanra pedig beindult a színházi élet...

– Olyannyira, hogy a Nemzeti Lovas Színházzal már előadásunk is volt, július 11-én pedig premierünk lesz. Az Operettszínházban két új bemutató vár rám a következő szezonban. A Marica grófnő próbái már elkezdődtek, és mi boldogan vetettük bele magunkat a munkába. A kollégáimmal hihetetlenül örültünk egymásnak, amikor először találkoztunk a színházban. Ami persze nem csoda, hiszen az „Operett” a második otthonunk, a társulatunk pedig olyan, mint egy nagy család.

Eddig még nem volt olyan nyári beszélgetésünk, ahol ne került volna szóba a hagyományos görögországi nyaralásuk.

– Az idei nyár ilyen szempontból is más lesz, mint a többi, mert a mostani helyzetben le kell mondanunk a külföldi utazásról, amiért majd' megszakad a szívem. Nekem szükségem van a tengerre! Napozni a kertemben is tudok, ha kifekszem a nyugágyamba, de Görögországot és a tengert semmi nem pótolhatja... Mindenesetre most próbálom azzal vigasztalni magam, hogy ha elkezdjük bepótolni a tavasszal elmaradt előadásokat, akkor úgysem marad(na) idő a nyaralásra.

Az interneten láttam egy pár perces videót, amelyben ön gyereknap alkalmából görögül olvasott mesét a kicsiknek.

– A Görög Intézettől kaptam a felkérést, hogy olvassam fel görögül A három kismalac-ot. A kezdeményezés nagyon jól sikerült, rengeteg pozitív visszajelzés érkezett – lehet, hogy ősszel indítunk belőle egy sorozatot.

Gyakorló nagymamaként nyilván az unokájának is boldogan mesél. Az igaz, hogy ön kezdettől fogva görögül szól a kis Kareszhoz?

– Abszolút. Csak azt sajnálom, hogy az elmúlt két évadban a színházi elfoglaltságaim miatt nem tudtam több időt tölteni vele. Annak idején az én anyám sokkal gyakrabban találkozott a lányaimmal... Mindenesetre tartom magam ahhoz, hogy csak görögül beszélek az unokámhoz, aztán van, amikor érti, és van, amikor nem. Amikor érti és válaszol is, akkor persze büszke nagymamaként hanyatt dobom magam a gyönyörűségtől.