Sosem szerettem a szokványos ajándékokat. Napok óta törtem a fejem, mivel lephetném meg ezt a gyereket, de semmi nem jutott az eszembe. Gyerek!? Negyvenkét éves. Kisfia van. De nekem akkor is gyerek maradt. Olyasvalamivel akartam megajándékozni, amitől jókedve lesz. Kicsattanó jókedve. Amilyen régen volt. Töprenkedtem, spekuláltam, aztán az egészet szépen elfelejtettem. Az ajándékot, a születésnapot, úgy, ahogy volt, caklipakli mindent.

Aztán kedden délben beugrott. Aznap volt a születésnapja! Két órám maradt mindössze a meglepetésre, délután utaztam valahova. Úristen, mit csináljak?!

Lementem a kertbe, álltam meredten. Annyira szerettem volna úgy igazán meglepni. Nekidőltem a ház falának. Szemben az öreg, rég kivágott diófa törzsét sűrűn befutotta a borostyán. Ott zöldellt télen, nyáron. Hosszan lógtak le a hajtásai, egész a földig. Néztem a fát és egyszerre csak vágtatni kezdtek a gondolataim. Megvan!

Fölrohantam a metszőollóért és elkezdtem vágni a borostyán legfrissebb ágait. Jó hosszúra hagytam. Összehalmoztam az egészet. A tetejükbe tettem három szál szellőrózsát, ennyit találtam a kertben. Letörtem a három legszebb muskátlivirágot, megírtam a képeslapot, mellé tettem egy régi fényképet, és a könyvet, amit kiválasztottam.

A lányom minden reggel ott parkolja le a biciklijét a Megálló előtt. A Megálló kis kávézó, nincs kétszáz méterre tőlünk. Van ott több bringa is. A lányom kiköti a bicajt, beszalad, megrendeli a cukros kalácsot, összenevetnek a lányokkal, aztán vágta és még eléri a következő hévet. Délután jön vissza, be a Megállóba a kalácsért, elköti a biciklijét és teker az óvodába a kisfiáért. Nemrég újságolta, fölszerelt egy műanyagládát a csomagtartóra.

A műanyagládáról ismertem meg Kinga biciklijét. Lepakoltam mellé a borostyánt meg a többit, ollót, madzagot, virágot és elkezdtem a műveletet. A kormányra, a vázra sűrűn kötözgettem az indákat, a ronda műanyagládát is kibéleltem borostyánnal. Beletettem a könyvet, a borítékot a fényképpel. Egy fontos üzenetet, a Dalai Lámáét otthon felejtettem, nem baj, majd lesz belőle utóirat:

Soha ne válaszolj, amikor mérges vagy!

Soha ne ígérj, amikor boldog vagy!

Soha ne dönts, amikor szomorú vagy!

A virágokat szépen elrendeztem a csengő mellé, a ládába, a küllők közé is befűztem egy-egy borostyánágat. Elöl a lámpára is kötöttem a muskátliból. Mesebeli bringa lett, elnézegettem volna, de nem maradt időm. Néztem az órát, Kinga kábé húsz perc múlva érkezik.

Egyszer csak ott áll a Megállóból az egyik felszolgáló lány, a Dorottya. A kezében még melegek a sütemények, az arca ragyog.

– Mi lesz? Meglepetés?

– Születésnap.

Fogja a süteményeket, szalvétát tesz alájuk.

– Tegyük a ládába ezt is…

Összenevettünk. Ott álltak kikötve a bringák, köztük ez a mesebeli. Csak megismeri…

Dorottya bement a Megállóba, a kirakatból figyelni az eseményeket. Nekem meg rohannom kellett. A maradék borostyánt a járdára raktam szegélynek, és hazaszaladtam.

Estefelé jött egy üzenet: Ilyet velem nem szabad csinálni! Az oviig bőgtem. Ott aztán már nevettünk. Drága Mama, tudod te, hogy milyen veszélyes egy felvirágozott biciklin sírni…?

Olvasta Schäffer Erzsébet korábbi írásait is?